Hihetetlen, de igaz: egy magyar lány történte bizonyítja, hogy létezik a lélekvándorlás

lélekvándorlás magyar videó lány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Farczády Írisz, egy Budapesten élő fiatal lány egy napon arra ébredt, hogy nem emlékszik addigi életére, helyette a fejében egy másik nő emlékei derengtek, aki több ezer kilométerrel odébb és sok-sok évvel korábban élt. Ha ez nem lenne elég, magyar helyett spanyolul kezdett beszélni.

Farczády Írisz fel sem fogta, mi történik éppen vele, amikor egyik napról a másikra nem ismerte meg a családját, ráadásul addig számára ismeretlen nyelven kezdett beszélni.

Sokkot kapott, nem tudta, hogy hol van, el akart szökni, és Madridot valamint egy Pedro nevű férfit emlegetett. Saját magát Lucianak hívta, édesanyját Señorának szólította.

Ráthonyi János újságíróhoz is elért a fiatal lány története és úgy döntött, hogy utánajár a lehetetlennek. Kiderült, hogy Írisz olyan tökéletesen kezdte el beszélni a spanyol nyelvet, ahogy arra csak egy anyanyelvű képes, a magyart viszont egyáltalán nem értette meg. Úgy ismerte Madrid utcáit, mintha mindig is ott élt volna, holott korábban még nem járt a városban - írja a Promotions.

Az újságíró utánakérdezett, hogy valóban létezik-e az a név Spanyolországban, amin a lány bemutatkozott, és megdöbbentő dolog derült ki: létezett a nő, aki 40 éves korában bekövetkezett haláláig Madridban élt, szolgálólányként.

Ez is érdekelhet: A lélekvándorlás valóban létezhet - Gyerekek, akik előző életükről meséltek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.