Berki Krisztián és Hódi Pamela bíróság elé állnak - ezért perelte be az édesanya volt párját

Viasat6 -
Hódi Pamela bíróság gyermekelhelyezés Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közös kislányuk mellett állt újra bíróság elé Berki Krisztián és Hódi Pamela. Az édesanya azért perelte be volt párját, mert mert magának akarja a teljes felügyeleti jogot.

Több mint három évvel ezelőtt, 2017-ben állapodott meg Hódi Pamela és Berki Krisztián, közös kislányuk, Berki Natasa Zselyke felügyeleti megosztásáról.

Berki először hétvégi apuka volt, aztán pedig heti váltásban nevelték a gyermeküket. Egy ideig úgy tűnt, hogy ez a felállás mindkét félnek megfelel, de a Bors információi szerint az egyik fél, nevezetesen az édesapa megggondolta magát.

A lap egyik olvasója a Markó utcai bíróságon látta Hódi Pamelát és Berki Krisztiánt. Kiderült, hogy egy újabb gyermekelhelyezési pert indított az édesanya Berkivel szemben.

"Végtelenül sajnálom, hogy a gyermekem édesanyja a láthatásomat szeretné csökkenteni. Feljelentett, azt szeretné, ha a jövőben csak kéthetente két napot láthatnám a kislányomat, pedig a közös szülői felügyelet jó hatással volt Natira.

Berki Krisztián újra bíróság elé áll gyermeke édesanyjával Viasat6

Értetlenül állok a történtek előtt, hiszen amikor az anyukáját hat hétre Ázsiába szólította a munkája, túlzás nélkül kijelenthetem, gond nélkül mindent meg tudtam oldani, jól teljesítettem apaként" - nyilatkozta Krisztián.

Az új per során kiderül, hogy marad-e a közös szülői felügyelet, vagy kizárólagosan az édesapa vagy az édesanya kaphatja meg azt. Ezen felül a bíróság a gyermektartás- és a láthatás mértékét tárgyalhatja újra.

"Nem tudom, hogyan mondjam el egy nyolcéves kislányomnak, hogy az édesanyja azért harcol ellenem, hogy kevesebb időt tölthessen velem.

Szomorú vagyok, hogy itt tartunk, és emiatt is bíróságra kell járnom. Köszönettel tartozom azonban a mai törvényalkotóknak, hogy egy apának nem csak kötelességei, hanem jogai is vannak" - tette hozzá.

Az édesapa azt is elmondta, hogy nem fogja hagyni magát és végig harcolni fog a kislányáért.

Berki Krisztián hamarosan kétgyermekes édesapa lesz, nemrég elárulta: ezt szeretné majd második kislánya születése után

"Sok esetben az édesapák inkább lemondanak, tartásdíjat, gyerektartás fizetnek, mintsem harcolnának, hogy láthassák a gyermeküket, és az anyára hagyja, minthogy évekig küzdjenek egymással. Én őszintén átbeszéltem a történteket a kislányommal, és kijelentette, ha hét napot tölt az anyukájánál, akkor nálam is ugyanennyit szeretne. Nekem nincs más dolgom, mint ezért mindent megtenni. Én egy harcos vagyok az életben, mindent megteszek, és végsőkig harcolok a kislányomért és az érdekeiért! Pamelával közösen szerettünk volna anno családot alapítani, most pedig minden további lépéssel csak ártunk a gyermeküknek.

Számomra továbbra is a saját példámból kiindulva az az igazi szülő, aki időt tölt a gyermekével, gondoskodik róla, neveli és nem letudja pénzben, tartásdíjban"

- közölte.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.