Az új-zélandi Jessica Murphyt durván betámadták a kommentelők: a 23 éves nő vadászni tanítja négyéves kislányát, és rendszeresen elejtett vadakkal fotózkodnak.

Jessica is kicsi gyerek volt még, mikor a nevelőapja először vadászni vitte, később pedig a nagyapja vitte magával rendszeresen. Most Jessica lányán a sor, a négyéves Lyla is rendszeresen jár édesanyjával az erdőbe. Bár nagyon elfárad még a vaddisznóvadászattól, szeret kimenni lövöldözni. Az édesanyja szeretné, hogy lássa, honnan származik a hús, amit megesznek. Az elejtett vadak húsából a családtagoknak is adnak, illetve olyanoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy vadhúst vásároljanak.

Jessica elkezdett fotókat posztolni az elejtett állatokról az Instagramra, a kommentelők pedig azonnal szétszedték a fiatal édesanyát. Többen halálosan megfenyegették. Egyesek azt írták neki, inkább magát ölje meg, mások gyilkosnak nevezték, sőt olyan is akadt, aki azt tanácsolta neki, fürödjön meg az édesanyja vérében.

Jessicát nem igazán hatották meg a kemény szavak, nem hagynak fel a vadászattal. Azóta már más gyerekeket is kivisz vadászni, hogy megtaníttassa őket a természet tiszteletére - írja a The Sun.