Örömhír: Gyűrűt húzott szerelme ujjára a TV2 műsorvezetője

TV2 eljegyzés Czető Roland Fritz Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eljegyezte szerelmét a TV2 műsorvezetője, Czető Roland, aki elárulta, hogy nem volt zökkenőmentes a lánykérés. 

A TV2 műsorvezetője, Czető Roland megkérte szerelme, Fritz Éva kezét. A jegyespár két és fél éve él boldog párkapcsolatban. A lánykérésre egy velencei kilátóban került sor, ahova csak a sokadik próbálkozásra sikerült feljutniuk.

"Elkönyveltem, hogy vannak dolgok, amik ha megtörténnek, vége a világnak. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy Évával valaha feljutunk oda, hogy ezt is ezek közé soroltam, de biztos voltam abban, hogy ez a tökéletes helyszín. Háromszor próbáltunk felmenni, ebből kétszer zárva volt, egyszer pedig éppen felújították. Amikor végre sikerült egy olyan napot kiválasztanunk, hogy véletlenül éppen nyitva volt, és fel is értünk, tudtam, ez a tökéletes alkalom, hogy megkérdezzem: "Hozzám jössz feleségül?" Azzal, hogy igent mondott, igazam is lett. Valahogy mégiscsak véget ért addigi világunk" - mesélte a Borsnak Roland, aki azt is elárulta, hogy a gyűrűvásárlás sem úgy alakult, ahogy korábban eltervezte.

"Tudatosan mentem egy bizonyos gyűrűért. Kinéztem a neten, lefoglaltam, tudtam, hogy ezt szeretném a barátnőm ujjára húzni. Amint beértam az ékszerészhez, elém került egy másik gyűrű, amire nem is gondoltam volna, hogy tetszeni fog. Egyszerű volt és szolid. Első látásra beleszerettem, és azt hiszem, jól döntöttem" - tette hozzá a műsorvezető.

Férjhez megy Kate Hudson: öt év után jegyezte el gyermeke apja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.