Megvalósulhat egy álom: fogyatékkal élő fiatalok végre önálló életet élhetnek

Mikes Lélekközpont magazin Fogyatékos Emberek Világnapja fogyatékos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Budapesten és szűkebb agglomerációjában a fogyatékossággal élő fiatalok számára jelenleg nagyon kevés a lehetőség arra, hogy önálló, teljes életet élhessenek. A Nem Adom Fel Alapítvány már évek óta szeretne megoldást találni erre a problémára, és létrehozni egy 10-12 fiatalt befogadó otthont. Most végre elindult valami!

Nagy a mozgolódás a Nem Adom Fel Alapítványnál. Szeretnének létrehozni egy 10-12 fős otthont sérült fiataloknak, ahol önálló életet élhetnek. A kezdeti nehézségek után újra gyűjtés indult a Mikes Lélekközpontért, és úgy tűnik, többen a projekt mellé álltak.

"A Mikes Lélekközpont nem csupán egy nagyszerű közösségi kezdeményezés, hanem egy álom, melyben fogyatékkal élő fiatalok önálló életet élhetnek, egy hely, amely otthont és biztonságot jelent, egy fejlesztő központ, ahol a Léleköntő programunk autizmussal és ADHD-val élő gyermekeknek és családjainak nyújt szakmai segítséget. Az alapítványnak 2019-ben sikerült megvásárolnia egy telket a XI. Kerületi Mikes Kelemen utcában, ahol terveik szerint felépülhetne a lélekközpont. Az élet adott egy lehetőséget, amelynek hatására célunk a figyelem középpontjába került, és ezzel együtt beindultak új energiák is. Egymásnak adták a kilincset a támogatók, és szép számmal álltak a terv mellé újabb szponzorok, szakemberek, önkéntes segítők" - mondta Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvívője a december 3-án tartott sajtótájékoztatón.

Papp Szabolcs, szóvivő Forrás: Frenyó Krisztina

K. Szabó Bence építész vállalta a tervezési és engedélyeztetési munkák lebonyolítását, Szabó Mónika projektmenedzser pedig a komplett építési munkálatok koordinálását felügyeli. Ő az, aki karitatív munkásságáról és ösztönös segítségnyújtásáról már szélesebb körökben is ismert. Ahogy nyilatkozta, belőle ösztönösen jön a segíteni akarás, és ameddig lehetőségei és keretei engedik, igyekszik is segíteni. A nemes célú építkezés mellé állt Magyarország legnagyobb tégla- és tetőcserépgyártó vállalata és egy neves építőipari cég is: ők az elejétől kezdve figyelik és segítik azt alapítvány munkásságát.

Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke az elejétől kezdve mindent megtesz azért, hogy a projekt sikeres legyen; ebben segítségére vannak az otthon leendő lakói is, és Vető Anna, a Lélekmentő program szakmai vezetője.

Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke Forrás: Frenyó Krisztina

A Mikes Lélekközpontben az önállósodás lehetősége mellett elérhető lenne a 0-24 órás segítőszolgálat, mely megadná a lakók számára a biztos hátteret. Üveges Zsuzsanna is a leendő lakók között van, akit édesanyja egy súlyos gerincbaleset következtében már nem tud otthon ellátni. A hozzá hasonlóknak is nagy szüksége lenne egy szakemberek által felügyelt, nyugodt lakhatásra.

Segítsünk együtt, akár önkéntes munkával, akár adományokkal, hogy összejöjjön a szükséges 140 millió forint. Mert adni jó, segíteni felemelő érzés!

Forrás: Nem Adom Fel Alapítvány

Ahogy a Nem Adom Fel Alapítvány, a Life.hu is hisz a közösség erejében, és abban, hogy összefogással ennek az álomnak a megvalósítása már nincs messze. Ha csak egy tégla árával segítesz is, számukra már az is egy lépés a megvalósítás felé.

További részletek a projekttel kapcsolatban:

Honlap: www.nemadomfel.hu/mikes
Facebook: www.facebook.com/mikeslelekkozpont
Youtube: Mikes Lélekközpont Kampányfilm

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.