Top 40 - Ezek a legnagyobb félelmeink az öregedéssel kapcsolatban

öregedés magány félelem magazin látásromlás hallásromlás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Senki nem szeret öregnek vagy sebezhetőnek tűnni, ezért igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy megőrizzük fiatalságunkat - ráadásul már egyre korábban. A 18-24 éves korosztály körében is egyre elterjedtebb a botoxkezelés.

Egy 2000 felnőtt bevonásával készült tanulmány megállapította, hogy az öregedéssel kapcsolatos legnagyobb félelmek között igen előkelő helyen szerepel a gyengülő memória, a látásromlás és a magányosság is. Ezek mellett megjelenik az anyagiakkal kapcsolatos stressz, az autóvezetési képesség elvesztése, és a régi barátok, családtagok elvesztése miatti szorongás is.

A tanulmányból az is kiderült, hogy ötből két felnőtt igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy megelőzzék az öregedés jeleit. A legnépszerűbb megelőzési formák között szerepel a rendszeres testmozgás, sőt, a hajfestés is.

A tanulmányt megrendelő Scrivens Opticians and Hearing Care szóvivője szerint mindenki tart az öregedéstől, de nem kell, hogy a gondolataink folyamatosan az elmúlás körül forogjanak. Azt tanácsolja, hogy inkább értékeljük éveink számát ahelyett, hogy az elkerülhetetlentől való félelmet erősítjük magunkban.

A legnagyobb félelmek között igen előkelő helyen szerepel a gyengülő memória, a látásromlás és a magányosság is Forrás: Shutterstock

Legyünk hálásak, hogy életben vagyunk, és ezt is megtapasztalhatjuk.

A szakértő azt javasolja, hogy ha tenni szeretnénk az öregedés ellen, igyekezzünk felvenni bizonyos szokásokat, mielőtt még megjelennének az árulkodó jelek. A hallás és a látás romlása például sok esetben megelőzhető, ha a kellő időben elkezdünk odafigyelni rá.

Az elsősorban briteket vizsgáló tanulmányból kiderült: 21 százalékot aggaszt, hogy az idő előrehaladtával kevésbé lesznek vonzóak, 20 százalék fél, hogy idővel púposak lesznek, és 17 százalék aggódik, hogy nem tudnak majd lépést tartani a technika fejlődésével. Hatból egy ember pedig attól fél, hogy még nyugdíjas korában is hiteleket kell fizetnie.

A 18 és 24 év közöttiek 55 százaléka - bár ők a legfiatalabb korosztály, akikkel a kutatás foglalkozott - bevallotta, hogy már tettek lépéseket azért, hogy megelőzzék az öregedés jeleit. A legextrémebb megelőzési eszközök között a plasztikai műtét, botox-kezelés, ajakfeltöltés szerepel leggyakrabban a fiatal felnőttek között.

A legextrémebb megelőzési eszközök között a plasztikai műtét, botox-kezelés, ajakfeltöltés szerepel Forrás: Shutterstock

Ezzel szemben a 45-54 év közötti korosztály inkább a hidratálást, az új, csinosabb ruhákat, a jógát és egyéb nyújtó, fiatalító mozgásformákat részesíti előnyben.

A válaszadók 62 százaléka úgy gondolja, hogy az egészséges táplálkozás egyre fontosabb a fiatalos megjelenés megőrzéséhez, 51 százalék pedig fontosnak tartja a rendszeres szemvizsgálatot. Meglepő, hogy a válaszadók a rendszeres hallásvizsgálatot hátrébb sorolták a fontossági sorrendben, mint a szemvizsgálatot. 64 százalék pedig nem volt tisztában azzal, hogy a hallásromlás és a demencia között összefüggés van - miközben a demencia a legnagyobb félelem a megkérdezettek között.

Íme a 40-es toplista, ezektől a dolgoktól rettegünk legjobban, ha az öregedésre gondolunk:

1. Memóriaromlás, demencia
2. Mozgási nehézségek
3. Látásromlás
4. Időskori betegségek
5. Feledékenység
6. Közeli hozzátartozók elvesztése
7. Hallásromlás
8. Fogvesztés
9. Magányosság
10. Anyagi problémák
11. Ápolásra szorulás
12. Csontok gyengülése
13. Jogosítvány elvesztése
14. Képtelenné válni bizonyos mozgásformákra
15. Képtelenné válni egy tempósabb sétára
16. Képtelenné válni a rendszeres edzésre
17. Félelem attól, hogy mások öregnek látnak
18. Sebezhetővé válni
19. Hajhullás
20. Megereszkedett bőr
21. Lapos has elvesztése
22. Az emberek azt gondolják, hogy neki már "minden mindegy"
23. Ráncos nyak
24. Ráncok
25. Senki nem látja többé vonzónak
26. Nem eheti/ihatja azt, amit szeretne
27. Félelem attól, hogy az emberek átnéznek rajta, mintha nem is létezne
28. Púposodás
29. Elhanyagoltság a család részéről
30. Nem tudja megenni azokat az adagokat, mint régen
31. Nem érti a technológiát
32. Ősz haj
33. Nehezebb munkát találni - ha szeretne
34. A fiatalok azt hiszik, hogy nem tud kapcsolódni hozzájuk
35. Senkinek nem fog tetszeni, senki nem látja többé vonzónak
36. Menopauza
37. Meghal, mielőtt megismerné az unokákat
38. "Integető izom" kialakulása
39. Még nyugdíjas korban is hitelt kell fizetni
40. A saját szüleire jellemző viselkedésformákat felvenni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.