Stana Alexandra nem tartja magát házasságtörőnek: "Nem gondolom, hogy elszerettem a párjától Dávidot”

Horváth Gréta Köcse György válás Meggyes Dávid Stana Alexandra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Horváth Gréta és párja, Meggyes Dávid szakítottak. Kiderült, hogy a férfi több vasat tartott a tűzben, azóta pedig azt is tudni lehet, hogy új párja van Stana Alexandra személyében. A profi táncosnő most kettejük kapcsolatáról nyilatkozott.

Külső szemlélőként úgy tűnt, Horváth Gréta és Meggyes Dávid a celebvilág egyik legboldogabb, legkiegyensúlyozottabb, és persze legszerelmesebb párosa. Ezért is lepett meg mindenkit, hogy a férfi elhagyta Grétát és kisfiát, ráadásul egy másik nő miatt. Azóta már köztudott, Dávid a Dancing with the Starsból ismert gyönyörű táncosnővel, Stana Alexandrával esett szerelembe, aki novemberben jelentette be, hogy válik szintén táncos férjétől, Köcse Györgytől.

Alexandra végre tiszta vizet öntött a pohárba és elárulta, mikor kerültek közelebb egymáshoz Dáviddal.

"Először nyáron találkoztunk, egy üzletmegnyitón, ahol ő influenszerként volt jelen. Megszólított, gratulált a Dancinghez, mondta, hogy szívesen táncolna. Akkor ennyi történt. Decemberben találkoztunk össze teljesen véletlenszerűen egy bevásárlóközpontban, ahol én éppen vásároltam. Meghívott egy baráti kávézásra. Akkor még nem gondoltam bele többet, és szerintem ő sem. Jól sikerült, nagyon sok mindenről beszélgettünk, hamar egy hullámhosszra kerültünk. Sajnálom, hogy a nyakába zúdítanak mindent, és rossz színben tüntetik fel, pedig soha nem írt nekem tolakodó üzeneteket.

Stana Alexandra novemberben jelentette be, hogy elválik férjétől Forrás: Stana Alexandra

Amint éreztük, hogy itt már alakulhat valami, hazament, és elmondta Grétának, hogy szeretne elköltözni. Nem gondolom, hogy elszerettem a párjától, ahogy beállítják. Volt egy nem túl jól működő kapcsolata, és ő lépett; nem élt párhuzamos életet"

- mesélte a Hot! magazinnak a profi táncos.

Alexandra szerint még túlzás azt mondani, hogy egy párt alkotnak Dáviddal, egyelőre ismerkednek egymással. Elárulta, hogy az fogta meg leginkább Dávidban, hogy lazán tudtak beszélgetni, hasonló a humoruk, illetve, hogy a realitás talaján áll. A fiatal lány válásáról is beszélt, amelynek okairól őszintén vallott.

"Jött egy külföldi munkalehetőség, amire közösen kértek fel. Gyuri sem szeretett volna elválni, de ő menni szeretne. Úgy vélte, én követem, ha szeretem, én viszont azzal a feltétellel mentem férjhez, hogy már nem kerekedünk fel többet. Próbáltuk megbeszélni, de nem találtunk megoldást. Én szeretek itt élni, terveztünk volna közös tánciskolát, és utána jött volna a családalapítás. Lehet, hogy elkommunikáltunk egymás mellett, és ő másképp gondolta, de ezért elengedtük egymás kezét"

– magyarázta a táncos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.