Marsi Anikó titkokat árult el új kapcsolatáról: kiderült, kinek köszönhetően jöttek össze

Forrás: TV2 -
szerelem Marsi Anikó kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Marsi Anikó válása és új kapcsolata annak idején nagy meglepetést okozott, mára azonban már természetessé vált ez az állapot. Most elárulta, hogyan jöttek össze.

Mindenkit meglepett, amikor Marsi Anikó és Palik László bejelentették, elválnak útjaik egymástól. Ennek már sok-sok hónapja, és ugyan hivatalosan nem tettek pontot a házasságuk végére, egy párként már régóta nincsenek együtt. Gyerekeik nem voltak meglepve, erről korábban már Vince is nyilatkozott.

Marsi Anikó kapcsolatáról vallott Forrás: TV2

"Nem úgy működik, hogy a gyerekek is megrántják a vállukat: kit érdekel, hogy anya meg apa nincsenek együtt. Ettől még, ha azt látják, hogy megpróbáljuk az életüket normális mederben tartani és terelgetni, akkor szerintem nekik is sikerül a lehető legkevesebb sérüléssel megúszni ezt az egészet" - mondta Marsi Anikó.

Elárulta azt is, hogy hogyan jöttek össze párjával. "

Ő dolgozott korábban taxisként, és biztos, hogy ültem az autójában. De azt gyanítom, hogy akkor nemigen szóltam hozzá, mert nem vagyok olyan jó fej, mint amilyennek tűnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.