Tom Cruise volt menedzsere aggódik a színészért, szerinte magányos

Forrás: AFP/Alex Edelman -
boldogság magány menedzser Eileen Berlin Tom Cruise
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 86 éves Eileen Berlin korábban olyan sztárok menedzsere volt, mint Tom Cruise. Közös munkájuk 1983-ban kezdődött, a Kockázatos üzlet című film kapcsán. 

"Tommynak nagyon sokféle arca van. Volt megvető, arrogáns, csalódott, szomorú. Mindenfajta hangulatban láttam már. De amit még soha nem láttam rajta, az a boldogság valódi megnyilvánulása. Mindig nagyon-nagyon ambiciózus volt, eltökélt az iránt, hogy sztár váljon belőle. Ez tette perfekcionistává" - kezdte Eileen Berlin a Daily Mailnek.

Tom Cruise Forrás: AFP/Alex Edelman

Közös munkájuk 1986-ban ért véget, a Top Gun forgatása után. Nem nézeteltérés vezetett a szétváláshoz, Cruise csupán Los Angelesbe költözött színészi karrierje érdekében. Bár Tom bízott benne, hogy Berlin követi őt, a nő nem akarta maga mögött hagyni a többi ügyfelét.

Berlin elmondta az interjúban, hogy a kapcsolatot ezután is tartották, egyszer pedig Cruise megemlítette neki, hogy a szcientológiai egyház fontos szerepet tölt be az életében: "Tommy tökéletes jelölt volt a szcientológia egyház számára. Akkoriban senkit nem ismert Los Angelesben, támogatásra volt szüksége. A pszichológusokban nem hitt, de segítségre volt szüksége, a szcientológia pedig ott volt neki."

A volt menedzser arról is beszélt, hogy aggódik a színészért: "Már az is megdöbbentett, hogy háromszor nősült. És hogy addig tartottak, ameddig. Annyira örülnék, ha más dolgok is volnának az életében, de szerintem ő nem szereti az embereket. Azt szereti csak, amit csinál. Szomorú vagyok miatta, mert aggódom, hogy magányos. Amíg tud dolgozni, olyan filmeket készíteni, amiket tud és szeret, rendben lesz. De mi lesz akkor, ha ezt majd nem tudja már megtenni?"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.