Előadás közben lett rosszul Wunderlich József: a színdarab félbeszakadt, a színészt kórházba szállították

Fotó: Csudai Sándor -
színdarab színház színész színészet előadás Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Vígszínház egy Facebook-posztban ismertette a közönséggel, pontosan mi történt március 20-án vasárnap. A padlás című darab ugyanis félbeszakadt, Wunderlich Józsefet pedig kórházba szállították.

2018 áprilisában írtunk arról, hogy A Pál utcai fiúk előadása közben Wunderlich József lezuhant egy farakásról. A színész a színpadi baleset után, mintha mi sem történt volna, felállt, és sérülései ellenére is végigjátszotta a darabot. Később, alig egy hónappal az eset után a Vígszínház arról tájékoztatta a nézőket, hogy Wunderlichet hamarosan megoperálják,és eltávolítanak egy cisztát a térdszalagjai közül.

Nos, most ismét a színésszel történt baleset, ezúttal A padlás című darab vasárnapi, 19 órás előadásán.

"Wunderlich József az előadás vége felé egy pillanatnyi rosszullét következtében leesett a díszletbe épített létráról. Az előadás félbeszakadt, a művészt kórházba szállítás után megvizsgálták, de szerencsére az esés következtében nem sérült meg, így még az éjszaka folyamán hazament. Jelenleg otthon pihen"

-írta a színház a posztban, hozzátéve, hogy a március 21-i előadásban Éric szerepében Brasch Bence lép színpadra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.