A nyári melegben mindenki szeret egy kicsit megmártózni a hűvös habokban, a gyerekek pedig kifejezetten imádnak pancsolni, legyen szó élővízről vagy strandról. Az ártatlannak tűnő fürdőzés azonban sok veszélyt rejt, ráadásul nemcsak akkor, amikor a kicsik a vízben tartózkodnak. Létezik ugyanis egy száraz fulladás elnevezésű jelenség!

A vízparton mindig nagy a nyüzsgés, a ricsaj, hiszen a gyerekek egyszerűen imádnak pancsolni, ennek az imádatnak pedig, lássuk be, elég zajosan adnak hangot. Ilyenkor a legtöbb szülő árgus szemel figyeli a csemetéjét, mert hiába ér csak derékig a víz, azért jobb az óvatosság. Pedig a veszély nem múlik el, amikor a gyerekek partot érnek, sőt akad egy olyan jelenség, amely órákkal a pancsolást követően okozhat komoly gondot. Ez a száraz fulladás

Forrás: Shutterstock

Mi is az a száraz fulladás?

Nedves fulladásról akkor beszélünk, ha a tüdőbe nagy mennyiségű folyadék kerül és emiatt valaki megfullad. Ám előfordulhat az is, hogy a baj csak jóval később, akár órákkal a strandolás után következik be. Ilyenkor az történik, hogy a pancsolás során kisebb mennyiségű víz kerül a tüdőbe, amely nem okoz azonnal fulladást, ám később irritálni kezdi a szöveteket és légzési nehézségekhez vezet. Tehát ez voltaképpen, a szó szoros értelmében nem száraz fulladás, hiszen folyadék került a tüdőbe, ám mivel már nem a vízben jelentkeznek a tünetek, a köznyelv így emlegeti. Az orvosok viszont inkább a másodlagos fulladás kifejezést használják rá.

Mire figyeljünk

A másodlagos fulladásnál tehát folyadék kerül a tüdőbe, amely ugyan kis mennyiségű, mégis képes arra, hogy órákkal, vagy akár napokkal később tüdőödémához vezessen, akadályozza az oxigén felvételét és a szén-dioxid leadását, vagyis a megfelelő gázcserét. A másodlagos fulladás nagyjából a fulladásos esetek mintegy 10%-át teszik ki, tehát nem túl gyakori: ennek ellenére érdemes tájékozottnak lenni, mert az állapot akár halált is okozhat. Ráadásul sokkal gyakrabban érinti a gyermekeket, mint a felnőtteket. Ez érthető is, hiszen a kicsik a fürdőzés során kevésbé óvatosak, sokszor nyelnek vizet az önfeledt játék során vagy az úszástanulás közben. Ezzel nincs is baj, hiszen általában köhögéssel meg is szabadulnak a "cigányútra ment" folyadéktól. Gond akkor van, ha ez nem sikerül nekik.

Aggodalomra akkor lehet okunk, ha a strandolást követő órákban vagy napokban a következő tüneteket észleljük:

  • erős köhögés
  • habos, rózsaszín váladék köhögés során
  • mellkasi fájdalom
  • nehézlégzés
  • levertség, extrém fáradtság
  • étvágytalanság
  • sápadtság
  • izzadás


Ha a fentieket tapasztaljuk, forduljunk azonnal orvoshoz és tájékoztassuk a szakembert, hogy nemrég fürdőzött a gyermek. Ilyen esetben ellenőrizni fogják a kicsi légutait, hogy vannak-e légzési nehézségei, illetve, hogy megfelelő-e a vér oxigénszintje.

Forrás: Shutterstock


S hogy mit csináljunk a baj elkerülése érdekében? A legtöbb, amit tehetünk, hogy mindig figyelünk a gyerekekre strandoláskor, fokozottan szemmel tartjuk őket, ha láthatóan sok vizet nyeltek, emellett pedig minél hamarabb tanítsuk meg őket úszni, illetve arra, hogy a vizbe ugrásnál tartsák csukva a szájukat.

Ha tetszett a cikk, olvasd el ezeket is: Így nem lesz idegörlő a strandolás kisgyerekkel , A legjobb gyerekbarát strandok