Ufó rabolta el a vőlegényt a legénybúcsújáról Budapesten

UFO Budapest ufó vőlegény legénybúcsú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Órákra nyoma veszett a brit vőlegénynek Budapesten, ahova július második hétvégéjére hét barátjával érkezett egy három napos legénybúcsúra. A férfi csak arra emlékszik, hogy fekete szemű zöld lények rabolták el, akik "felsugározták" egy űrhajóra.

A fiatalember sértetlenül került elő, semmiféle külső nyom nem utalt arra, hogy földönkívüliekkel találkozott volna.

"Az UFÓ-s magyarázaton jót derültem, a lényeg az volt, hogy a srác előkerült. Ilyen esetben azonnal összetrombitáljuk budapesti ismerőseinket, segítettünk a keresésben a baráti társaságnak, értesítettük a rendőrséget is, újra végigjártuk azokat a helyeket, ahol a csoport megfordult. Ez nem volt egyszerű, elég széles volt a kocsmatúrájuk, sokat ittak. Amikor a srác 15 órával az eltűnése után a budapesti zsinagóga környékének egyik bokrából előkerült, rögtön azzal állt elő, elrabolták a földönkívüliek. Szerintem csak túlitta magát, de ez legyen az ő játéka, az UFÓ-s mese izgalmasabb, egy eredeti sztorija lesz utolsó feleségmentes napjairól.

Ufó rabolta el a vőlegényt a legénybucsújáról Budapesten Fotó / 123RF

Egyébként már volt olyan megrendelésünk, amikor a legénybúcsús csapat ufó-történet keretében kérte a három napos parti megszervezését, a Roswell című földönkívüliekről szóló tévésorozat alapján, mindent megoldunk" - mesélte a Blikknek az angliai Matthew Mavirt, aki cégével rendszeresen szervez nemcsak Budapestre, hanem a világ bármely pontjára legény-és leánybúcsúkat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.