Bizonyára sokan emlékeznek még VV Somára, aki hat évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, és fiatal kora ellenére megnyerte a ValóVilág 8. szériáját.

Farkas Soma egy ideje eltűnt a kíváncsi szemek elöl, most azonban újra a képernyőn tűnt fel. A ValóVilág egykori győztese a Város vs Vidék adásában tűnt fel, a Bors pedig utánajárt, hogy van most, mivel tölti a mindennapjait, és miből él. Soma elárulta, hogy civil foglalkozása mellett gamerként tevékenykedik, ami a rengeteg energia mellett sok kitartást, és szabadidőt igényel.

"Ez a dolog nem merül ki abban, hogy valaki 4-5 órán keresztül játszik és közben streamel. Egyrészt sok gyakorlást igényel, másrészt pedig utána elő kell készíteni a másnapi tartalmat is, arról nem beszélve, hogy sokan emellett rendben munkaidőben dolgoznak is"

– mondta Soma, aki arról is beszélt, mennyi pénzt lehet keresni a gamerkedéssel.

"Őszintén szólva az első hat hónapban jó, ha összesen 100 ezer forint jött össze belőle. Mindezt úgy, hogy bele kellett fektetnem a felszerelésbe is"

- árulta el, hozzátéve, hogy nála sajnálatos módon alvászavar is kialakult, amit ma már szakember segítségével próbál leküzdeni. 

Forrás: rtl.hu

"A pandémia alatt teljesen felborult a ritmusom, hajnali háromkor aludtam el és hatkor már ébren voltam, de olyan is volt, hogy csak napi 1-2 órát tudtam aludni (...) Nemrég szakembertől kértem segítséget, akitől megtudtam, hogy ennek a hivatalos megnevezése: teljes kimerülés. Közösen dolgozunk azon, hogy megoldjuk a problémát. Melatonin és gyógynövény kivonatból készült tablettákat szedek, hetente kétszer úszok, lefekvés előtt hosszú sétákat teszek és alvás előtt egy órával már nem nyomkodom a telefonomat. Így sem tudok egyszerre másfél óránál többet aludni, de sokat haladtam – magyarázta Soma, aki azt tervezi, hogy elhagyja Budapestet, és vidéken fog élni.