Túl sokat iszol? Alkohollal oldod a feszültségedet? - Ne szégyenkezz, kérj segítséget!

Forrás: Shutterstock -
drog alkohol Dudits Dénes magazin Száraz november
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan itt a november: ez az a hónap, amelynek során a Kék pont alapítvány Száraz november kezdeményezésnek köszönhetően évről évre tízezrek gondolkoznak el ivási szokásaikon. Az idei év különlegessége pedig, hogy az ország kiváló szakemberei fogtak össze, hogy segítsenek a szenvedélybetegeken; szem előtt tartva azt is, hogy a Száraz november apropóján többen szembesülnek szerhasználati problémájukkal: így talán könnyebben kérnek segítséget is. 

2022-ben különleges lehetőséggel élhetnek azok, akik szeretnének megszabadulni függőségeiktől, és az alkoholról vagy a drogról való leszokáshoz támogatásra van szükségük. Az Optima Online felületén az ország tapasztalt szakemberei segítenek abban, hogy a függők esélyt kapjanak a gyógyulásra. Szabó Győző színész szerint annak idején ő is könnyebben állt volna talpra, ha az önsegítéshez ilyen szintű támogatást kapott volna. Ráadásul a Száraz november ideje alatt ingyenesen érhető el az innovatív szolgáltatás.

Mitől szuper választás az Optima Online?

Az Optima Függőségkontroll rendszer kidolgozói, illetve az Optima Online csapatának tagjai olyan segítők, akik évtizedek óta maguk is azon dolgoznak, hogy kontrollálni tudják a szerhasználati szokásaikat. Jól ismerik a kiszolgáltatottság érzését. Pontosan tudják, hogy min mennek keresztül a sorstársaik. Sőt, tisztában vannak azzal is, hogy a leállás korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek azt az emberek jelentős része hiszi.

„Sajnos még mindig sokan vannak, akik nem mernek segítséget kérni. Ez a rendszer nekik is készült..." – árulja el Dudits Dénes terápiás programigazgató, a leszokók mentora, akik bővebben is beszélt arról, mivel találkozhatnak a weboldalukra látogatók.

Forrás: Shutterstock

"Az Optima a testi-lelki-társas harmónia alapját teremti meg. Segít fejleszteni a tudatos életvezetéshez, a problémák megelőzéshez, a motiváció megteremtéséhez és az egészséges alkalmazkodáshoz szükséges praktikus készségeket. A cél azonban nemcsak az optimalizáció, hanem az is, hogy a leszokó, a felépülő ne váljon kiszolgáltatottá" - fejtette ki a szakember és hozzátette, csapatával tematikus tartalmakkal, előadásokkal, élő online tréningekkel, ingyenes privát konzultációkkal, valamint a leszokást konkrétan segítő gyakorlatokkal várja azokat, akik új és jobb életre vágynak.

„Az Optimát leginkább azoknak ajánljuk, akik maguk akarnak dönteni az életükről, és szabad kezet szeretnének kapni a szerhasználatról való leszokásuk mikéntjének meghatározásában. Aki vágyik a jóra, akinek elege van a szégyenkezésből, és aki örülne, ha a családja büszke lenne rá, annak köztünk a helye!" - tette hozzá.

Szabó Győző a Toxikoma című könyv szerzője - a könyvből film is készült - is lelkes támogatója a rendszernek. „Tuti, könnyebben álltam volna talpra, ha az önsegítésben nekem is így segítettek volna..." – vélekedik a színész, aki jó ideje szermentesen éli az életét.

Fiatal kollégáját, Molnár Áront tanította drogozni a film kedvéért Szabó Győző Forrás: instagram.com/molnar_aron_hivatalos

Többet iszol a kelleténél? Vágj bele a Száraz Novemberbe!

Fontos tudni, hogy a Száraz November nem az alkoholbetegeket célozza meg, a szervezők évről évre hangsúlyozzák, hogy programjuk azoknak szól, akik nem küzdenek súlyos fizikai függőséggel. Elsődleges célcsoportja a kockázati ivók, akik napi rendszerességgel, vagy hetente többször isznak kisebb mennyiségű alkoholt, de a fogyasztásuk még nem kontrollvesztett, így nagy valószínűséggel önerőből nemet tudnak mondani az alkoholra.

A Kék Pont Alapítvány kampánya azért jött létre, hogy a programban résztvevők számára segítse elkerülni a problémás, kontrollvesztett ivás kialakulását és a mértékletes alkoholfogyasztás értékét hangsúlyozza.

Forrás: Shutterstock

Beszámolók szerint a Száraz November kampány résztvevő közül sokan számtalan olyan helyzettel küzdenek meg, amelyben fokozottan jelentkezik az ivás iránti sóvárgás, és amelynek ismételt leküzdése fontos tapasztalatokkal gazdagítja az egyént és megerősíti az alkoholfogyasztása feletti kontrollt.A sóvárgás elmúltával azonban általános tapasztalat a jobb alvás, a tisztább gondolkodás, a motiváltabb és vitálisabb hétköznapi működés, valamint a nemet mondás képességének felbukkanása olyan helyzetekben, ahol ezt megelőzően a rutinszerű ívás volt a meghatározó.

Sokan a kampány pozitív hatásait hosszú távon is beépítik az életükbe, és november vége után is folytatják a kihívást, de olyanok is vannak, akik már november elseje előtt belefognak a száraz időszakba.

"Mire iszunk? Mire hármat számolok"

2022-ben a Száraz november tematikája az ünnepeket jellemző alkoholfogyasztás lesz és a benne résztvevők arra keresik majd a választ, hogy milyen lehetőségei vannak ma a mértékletesség erényének az ünnepeink terén és hogyan tudnánk közösen visszaszerezni az ital feletti kontrollt azáltal, hogy az ünnepi alkalmak sokadrangú és csak választható, nem pedig első számú és kötelező kiegészítőjeként tekintünk az alkoholra. Arra Kék Pont alapítvány arra kér mindenkit az önként vállalt harmincnapos józanság alatt, hogy beszéljen arról mit jelent számára az ünnepeket övező ivás, milyen élményei vagy drámái vannak ezzel kapcsolatban.

"Nem akarjuk alkoholmentessé tenni az ünnepeket, de azt sem szeretnénk ha csupán az alkohol keretezné a közösségeink ünnepi pillanatait. A mértékletesség a minőség diadala a mennyiség felett. Az életünket kulturális keretekbe foglaló ünnepek lehetőséget adnak arra, hogy a józan kapcsolódásban is megtaláljuk az örömöt és arra is, hogy teret engedjünk a mértékletes alkoholfogyasztásnak.
Az arany középút keresése mentes a szélsőségektől és kevésből törekszik kihozni a minél nagyobb örömöt. Az ünnepeink nagyszerű lehetőségek arra, hogy a mértékletesség útját keressük általuk és kontrollt tanuljunk, vagy gyakoroljunk az alkohol felett - fogalmaz Dávid Ferenc a Kék Pont alapítvány projektkoordinátora.

Válaszd a neked megfelelő segítséget!

Idén minden eddigénél több lehetőséged van arra, hogy kiválaszd, milyen platform segítségével szeretnéd letenni a voksodat a józanság (esetleg a drog- vagy dohányzásmentes élet) mellett. A Száraz November Facebook-oldalán a kihívásban résztvevők osztják meg tapasztalataikat. Vannak, akik ebben a hónapban ébrednek rá, hogy nagyobb a baj, mint gondolták, és idő előtt újra a pohárhoz nyúlnak. Ha netán te is közéjük tartozol, bátran vedd igénybe az Optima Online felületén megtalálható segítséget, ha pedig a segítőkkel és sorstársakkal való aktív kommunikáció sem segít, kérj orvosi segítséget. Tudnod kell, a problémád nem egy hét alatt alakult ki, így a fizikai és mentális talpraállásodhoz is idő kell, legyél türelmes magaddal. Nem kell, hogy szégyenkezz, de itt az idő, hogy szembenézz a problémával!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.