Veszélyben Paudits Béla végakarata - legjobb barátja és lánya harcolnak a néhai színész otthonáért

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
ingatlan végrendelet Paudits Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén múlt négy éve, hogy a sokoldalú, hányatott sorsú színész hosszadalmas betegség után örök álomba szenderült. Halála előtt húsz évig egy budai zöldövezeti lakásban élt barátjával és segítőjével, Jánossal, aki a híresség végrendelete szerint jelenleg jogosult az ingatlan birtoklására. Paudits lánya, Emília azonban ezt másképp gondolja.

János közel 30 esztendőn át segítette a színészt, rendszeresen bevásárolt neki, gondoskodott róla és odaadóan gondozta, amikor azt az egészségügyi állapota megkívánta. Béla cserébe fedelet adott az ápolóként dolgozó férfi feje fölé.

Dunai Tamás, Hűvösvölgyi Ildikó színművész és Szirtes Tamás rendező (b-j) Paudits Béla ravatalánál Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A néhai hírességnek Jánoson és néhány barátján kívül nem volt igazi bizalmasa, korábbi házasságából született lányával, Emíliával pedig nem ápolt jó viszonyt. A lány édesanyja, Mária éveken át próbálkozott, hogy volt férje és gyermeke közelebbről megismerjék egymást, hiába. Egyikük sem kívánt tenni azért, hogy megjavuljon a kapcsolatuk. Emília azonban jelen volt Béla halálos ágyánál és ott kibékült vele, sokan pedig azt gyanították, hogy csak a hagyaték reményében tisztázta nézeteltéréseit az édesapjával.

A színész Hajdú Péter Frizbi című műsorában korábban kijelentette: Jánosra hagyja a lakását, mivel gyermekének jó élete van és nincs rászorulva az örökségre. Akaratát írásos formában véglegesítette és hitelesíttette, ám azt János nem tudta érvényre juttatni. Emília az édesapja lakásában nem találta meg az iratot. János állítja: azért nem, mert a színész 20 évvel ezelőtt egy ügyvéd segítségét kérve letétbe helyeztette azt.

„Amennyiben készült végrendelet, az lenne mérvadó, ám mivel elveszett, a törvényes öröklés alapján megy végbe az örökösödés. Első körben a gyermekét illeti az ingatlan, ha pedig előkerül a végrendelet, és az alakilag, valamint tartalmilag rendben van, akkor az lesz irányadó. Az, hogy egy műsorban kinyilatkoztatta: szeretné, hogy a társa örököljön, jogilag nem megfelelő forma, így nem is vehető figyelembe" – mondta a Bors által megkeresett ügyvédnő, Dr. Menyhért Enikő.

Emília erre a szabályra hivatkozva beperelte Jánost, aki jelenleg is a budai lakásban él, és egyelőre nem tudja, mi lesz a sorsa, ha a végrendelet nem kerül elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.