Szörnyű napok várhatnak az időjárásra érzékenyekre

Forrás: Shutterstock -
front időjárás előrejelzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a legtöbben örülnek az elhúzódó indián nyárnak, esélyes, hogy a frontérzékenyek megsínylik majd az elkövetkezendő pár napot.

A Köpönyeg előrejelzése szerint az eddigiekhez hasonlóan alakul az időjárás orvosmeteorológiai szempontból. Fronthatás nem várható, de melegfronti jellege van a légkörnek. Az érzékenyeket fejfájás, szédülés, migrén gyötörheti. Ágynyugalom, néhány óra pihenés egy elsötétített szobában, illetve fájdalomcsillapító gyógyszer bevétele a tüneteket jelentősen csökkentheti.

Forrás: Shutterstock

A portál szerint a legmelegebb csütörtökön és pénteken várható, akkor elég sok napsütésre számíthatunk, a maximumok pedig 21 fokig is felkúszhatnak. A hétvégén 20 fok körül alakul majd a nappali hőmérséklet. A jövő hét elején mindössze egy fokot csökken a napi maximum, ám november 5-én már csupán 16 fokos nappali csúcshőmérsékletre számíthatunk, ami még mindig igen kegyesnek számít ebben az időszakban.

A tömegvonzás alapon számított időjárási előrejelzés, a Dávid-naptár egyébként egészen az év végéig viszonylag enyhe időjárást jósol – írja a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.