Kapsz egy e-mailt, aminek elolvasása után igencsak felkapod a vizet. Aztán újra elolvasod, talán mégsem azt jelenti, gondolod, mint amit elsőre feltételeztél. Oké, de akkor ki kéne találni, hogy mit akart mondani a másik azzal, amit írt, milyen hangvételben kell értelmezni, mi a sztorija? Utasít? Kér? Sérteget? Közöl? Gyakran előfordul, hogy csak hosszas gondolkodás és egy (két-három) óvatosan megfogalmazott válasz e-mail után derül ki, hogy "mire gondolt a költő". 

Az író ugyanis a fejében egy teljes történetet lát, ám a fogadó a leírt mondatokat körülvevő gazdag kontextusból semmit nem érzékel, előtte pár, önmagában értelmezhetetlen gondolatfoszlány jelenik meg. Így lesz teljesen ártatlan gondolatokból bántás, pár vicces mondatból durva sértés. Miközben, ha szemtől szemben beszélgetnénk egymással, jót nevetnénk. 

Egy 2005-ben végzett szociálpszichológiai vizsgálatban a résztvevőknek 10 témáról kellett 2-2 állítást írniuk úgy, hogy az egyik állítás a valódi véleményüket tükrözze, a másik viszont szarkasztikusan legyen megfogalmazva. Üzeneteiket e-mailben küldték el, azzal a gondolattal, hogy az üzeneteiket fogadók 97%-ban tudják majd kódolni azokat, vagyis tudni fogják, melyik a valódi véleményük, és melyik nem az. Nos, nem így történt. A vizsgálat alapján 100 üzenetből 16-ot nem jól értelmezett az olvasója, azaz nem tudta eldönteni, mi az igazság és mi a szarkazmus. 

Pontosan és érthetően fogalmazok. Vagy nem... 

A kutatók ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek igencsak túlbecsülik a képességeiket, amikor e-mailt küldenek valakinek. Ám itt nem álltak meg. A következő kísérletben a szöveges üzenetek mellett hangüzeneteket is küldtek a résztvevők, ám ebben az esetben nem volt megkötve a hangvétel, akár szomorú, vidám stb. üzenetet is küldhettek. A küldők úgy gondolták, mindkét kommunikciós csatornán hatékonyak lesznek, fel sem merült bennük, hogy bármelyik jobban működne a másiknál. Ám tévedtek, ha úgy tetszik, ismét felülbecsülték saját képességeiket, ugyanis a hangüzenetek - természetesen? - jobban célba találtak, mint a szöveges üzenetek, akármilyen hangnemben is fogalmazták meg azokat. 

Az emberek igencsak túlbecsülik a képességeiket, amikor e-mailt küldenek valakinekForrás: Shutterstock/Oatawa

Hasonló céllal végeztek vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy mi történik akkor, ha személyesen odamegy valaki egy ismeretlenhez, és szívességet kér tőle, és mi van olyankor, ha mindezt e-mailben teszi. A kísérletben több mint 10 ezer ember vett részt, de a többség nem igazán bízott abban, hogyha odamegy random emberekhez: adják kölcsön a mobiljukat, igent mondanak neki. Következetesen alábecsülték annak esélyét, hogy kérésüket bárki teljesítené. Nem úgy e-mailen: ebben az esetben sokkal magabiztosabban kértek szívességet, míg szemtől szemben nagyjából 10-ből 5 embertől vártak volna segítséget. Úgy gondolták, hogy elektronikus üzeneteikre kb. 6 ember ad majd pozitív visszajelzést. Csalódniuk kellett. Míg szemtől szemben több mint 7 ember teljesítette volna a kívánságukat, e-mailben még az 1 főt sem érte el az igen válaszok száma. 

A kutatás konklúziója az lett, hogy alaptalan magabiztossággal hisszük, hogy ha írunk egy tömör, háttérinfókat nem, vagy alig tartalmazó üzenetet egy másik embernek, az a teljes képet látja majd néhány odavetett mondatból, és pontosan érti majd, mire akarunk kilyukadni. 

Multitasking? Na persze...

De nem csak a küldő tehet arról, ha nem értjük meg, amit írt. Az e-mail vagy üzenet fogadója is épp olyan indokolatlan magabiztossággal olvassa el a kapott mondatokat, mint ahogy küldték neki. Ráadául a  - már bizonyítottan nem létező - multitasking világában sokszor nagyon felszínesen olvasunk, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, hiszen manapság nincs ember, aki ne gondolná: rendelkezik azzal a különleges képességgel, hogy egyszerre akárhány felé is tud figyelni. Legalábbis szeretnénk  ezt hinni magunkról, ám ez egy tévhit. Az emberek zöme, ha nem mindegyike, csak egy feladatra tud egyszerre és 100 százalékban odafigyelni. 

A multitasking világában sokszor nagyon felszínesen olvasunkForrás: Shutterstock/Andrey_Popov

A multitaskingre is végeztek már vizsgálatokat, melyek azt mutatták, hogy azok az emberek, akik saját bevallásuk szerint remekelnek e téren, és gyakran multitaskingolnak, nem tudták a lényeges és lényegtelen információkat megkülönböztetni egymástól, szemben azokkal, akik ritkán vagy egyáltalán nem működnek így. 

Összességében az e-mailes, vagy elektronikus üzenetváltásokra nézve azt sikerült megfigyelni, hogy a multitasking felületessé teszi az embereket, ugyanakkor nemcsak az e-mailek értelmezése okoz problémát, hanem maguk az e-mailek, üzenetek is figyelemelvonó tényezők. Azaz oda-vissza "zavar támad az erőben". 

Ki tehet róla?

Ha hibát követ el az ember, előfordul, nem is ritkán, hogy első körben szívesebben keresi másban a hibát és tolja el magától a felelősséget. Így van ez az elektronikus üzenetekkel is: az biztos, hogy ha a másik nem értette, zokon vette, rosszul reagált arra, amit írtunk, akkor a hiba az ő készülékében van. Nem az adó a hibás, hanem a vevő rossz, gondoljuk, holott ebben az esetben is igaz, hogy a félreértéshez két emberre volt szükség: a küldőre és a fogadóra. 

Mit tehetünk? 

Fontos üzeneteinket próbáljuk meg személyesen vagy legalább telefonon elmondani a másiknak, hiszen a hangsúlyok, hanghordozás, hangulat, illetve a másik ember látványa az, ami világosan érthetővé teszi a mondanivalónkat, és ami az elektronikus üzeneteinkből hiányzik.