Miért őszülünk és mit tehetünk ellene?

Forrás: Shutterstock/Casther -
öregedés haj magazin őszülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valaki már a húszas évei közepén elkezd őszülni, míg másnak majdnem ötvenévesen is alig akad pár szürke hajszála. Egyáltalán miért őszülünk és tehetünk-e bármit ez ellen?

A hajunk és a bőrünk színéért a pigmentek felelősek, ezeket másképpen melaninnak nevezzük, termelésükért pedig a melanocita sejtek felelősek. Őszülni akkor kezdünk, ha a hajhagymákban leáll a melanin termelődése, ilyenkor ugyanis nem kerül festékanyag a hajszálakba,így azok elveszítik a színüket és fehérré válnak.

Mikor kezdünk őszülni?

Átlagosan el lehet mondani, hogy az európai emberek nagyjából a harmincas éveik közepén, az ázsiaiak a harmincas éveik végén, míg a sötétebb bőrűek csak a negyvenes éveik végén kezdenek őszülni.

Az általánosítás mellett azonban erős befolyásoló tényező az is, hogy ki mit hordoz a génjeiben, így, ha a szüleink és a nagyszüleink haja már korán deressé vált, akkor bizony mi is erre számíthatunk, ám ha a felmenőinknek még ötvenévesen is élénk színekben pompázott a haja, akkor fellélegezhetünk, mert nagy valószínűséggel mi sem fogunk idejekorán megőszülni. Ugyanakkor ne legyünk könnyelműek és ne dőljünk hátra elégedetten, ha az utóbbi csoportba tartozunk, mert az ősz hajszálak túl korai megjelenése jó genetika mellett is előfordulhat.

Az ősz hajszálak túl korai megjelenése jó genetika mellett is előfordulhat Forrás: Shutterstock/Casther

Őszülési tényezők

A genetika mellett tehát más okok is szerepet játszhatnak abban, hogy meddig marad meg a hajunk természetes színe. Az egyik ilyen például a dohányzás. Bizonyított tény, hogy akik cigarettáznak, azok nagyobb valószínűséggel kezdenek őszülni harminc éves koruk előtt, mint akik füstmentesen élnek.

A festékanyag termelésében zavart okozhatnak bizonyos ásványi anyagok és vitaminok is – illetve ezek hiánya.

A B-vitaminok (B5, B6, B10, B12) a réz, a cink, a jód és a vas mind elengedhetetlen ahhoz, hogy a hajkoronánk sokáig megőrizze a színét. Ugyanígy, ha ezek felszívódásában valamilyen zavar támad, például emésztési gondok vagy anyagcsere-probléma miatt, az is őszüléshez vezethet.

Szintén előidézhetik a haj kifehéredését bizonyos alapbetegségek (például pajzsmirigy-gondok, vérszegénység, bőrproblémák), de a túlzott stressz, egy hirtelen lelki megrázkódtatás, a tartósan fennálló szorongás vagy valamilyen, a szervezetben lappangó gyulladás (góc) is.

Előidézhetik a haj kifehéredését bizonyos alapbetegségek, de a túlzott stressz is Forrás: Shutterstock/Pixel-Shot

Mit tehetünk az őszülés ellen?

A legjobb taktika itt is az, ha a megelőzésre koncentrálunk, ugyanis a kifehéredett hajszálakat az esetek döntő többségében nem lehet újra színessé varázsolni – legfeljebb hajfestékkel.

Annak érdekében, hogy a hajunk minél később kezdjen el szürkülni, érdemes néhány tanácsot megfogadni:

  • ne dohányozzunk
  • étkezzünk kiegyensúlyozottan
  • ügyeljünk arra, hogy olyan élelmiszereket is fogyasszunk, amelyek kifejezetten támogatják a hajhagymák és a melanociták működését – ilyenek a diófélék, olajos magvak, de fontos a megfelelő mennyiségű fehérjebevitel is
  • kipróbálhatunk természetes módszereket, mint a kókuszolajos hajpakolás, amely erősíti a haj szerkezetét és tápanyagokkal látja el a fejbőrt
  • vásárolhatunk különféle, erre a célra kifejlesztett hajtonikokat is.

Fontos, hogyha valaki hirtelen vagy nagyon fiatalon kezdő őszülni, mindenképpen forduljon orvoshoz, mert a jelenség különféle betegségek kapcsán is előfordulhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.