Ezekre a betegségekre vagy fogékony a csillagjegyed szerint - 1. rész

Forrás: Shutterstock/Vgstockstudio -
asztrológia betegség csillagjegy horoszkóp magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az asztrológusok már a kezdetek kezdete óta hittek abban, hogy minden ember besorolható a négy alkat valamelyikébe, valamint, hogy ez a bizonyos típus nem csupán a személyiséget vagy a fizikai megjelenést befolyásolja, hanem azt is, hogy ki milyen betegségre lesz fogékony.

A négy személyiségtípusról már írtunk, most pedig megnézzük, hogy a különböző csillagjegyek melyikbe tartoznak és ezen belül milyen betegségekre lehetnek hajlamosak.

Kolerikus alkat

A kolerikus ember hirtelen természetű, ugyanakkor erős, céltudatos, eleme pedig a tűz, így nem meglepő, hogy ez a típus gyakran lázas. A kolerikus alkathoz tartozik a Kos, az Oroszlán és a Nyilas.

A kolerikus ember eleme a tűz, ez a típus gyakran lázas Forrás: Shutterstock/Vgstockstudio

KOS

A Kosnak az egészsége szempontjából kiemelten figyelnie kell a fejére, ezen belül is az arcára, valamint a mellékvesékre. A fentiekből adódóan ő az, akit sokszor kínozhat fejfájás vagy migrén, nyáron pedig könnyen lehet a napozás vége napszúrás. Fejsérülések is gyakran érhetik, idősebb korában pedig érdemes odafigyelnie, nehogy agyvérzést vagy szélhűdést kapjon. Ezek mellett fogfájás, különféle bőrbetegségek (ótvar, himlő, kiütések) valamint pszichés zavarok is jelentkezhetnek nála.

OROSZLÁN

Az Oroszlánnak az egészsége szempontjából kiemelten figyelnie kell a szívére, a gerincére és a hát alsó szakaszára. Jellemzőek lehetnek rá a különféle szívproblémák, a vérnyomásgondok (főleg a magas vérnyomás), a hátfájás, de mellhártyagyulladást is kaphat. Érdemes kerülnie a stresszt és jó, ha a haragot, valamint a frusztrációt rendszeres mozgással vezeti le.

NYILAS

Az Nyilasnak az egészsége szempontjából kiemelten figyelnie kell a csípőjére, a combjára, emellett pedig az ülőideg és az agyalapi mirigy is a jegy gyenge pontja. A Nyilasoknál gyakran előfordulnak különféle sportsérülések, rándulások, ficamok és törések, de a csípőrendellenesség sem ritka náluk. Ezeken felül kínozhatja még isiász, reuma, de a tüdő- és májproblémák sem ritkák.

Melankolikus alkat

A melankolikus típusú ember általában gyenge testalkatú, befelé forduló és hajlamos arra, hogy sokat rágódjon a dolgokon, így gyakran olyan betegségek kínozzák, amelyek az emésztőrendszert érintik. A melankolikus alkathoz tartozik a Bika, a Szűz és a Bak.

A melankolikus típusú ember hajlamos arra, hogy sokat rágódjon a dolgokon, így gyakran olyan betegségek kínozzák, amelyek az emésztőrendszert érintik Forrás: Shutterstock/Goffkein.Pro

BIKA

A Bikának az egészsége szempontjából kiemelten figyelnie kell a fülére, a nyakára, ezen belül pedig a torkára, a hangszálaira és a pajzsmirigyére. A Bika a fentiek tükrében hajlamos a fülfájásra, a hallással kapcsolatos panaszokra, a torokfájásra, a torokgyíkra, a pajzsmiriggyel összefüggő betegségekre, a hörghurutra, a nyakmerevségre, de az anyagcserezavarok is jellemzőek a jegy szülötteire. A Bikáknak érdemes odafigyelniük a nemi szervekkel összefüggő betegségekre is, nők esetében pedig a méhhel kapcsolatos problémák sem ritkák.

SZŰZ

A Szűznek az egészsége szempontjából kiemelten figyelnie kell a hasára, a beleire, az emésztőrendszerére, a lépére, a rekeszizmára, valamint gyenge pontja még a központi idegrendszer is.
A Szűz gyakran küzd a bélműködést érintő rendellenességekkel, például gyulladásokkal, bélgörcsökkel, fekéllyel, vakbélgyulladással, irritabilis bélszindrómával, epekővel, de különféle idegi gyengeségek és ekcéma is kínozhatja.

BAK

A Baknak az egészsége szempontjából kiemelten figyelnie kell a térdére, a bőrére, a csontjaira, valamint az epehólyagjára. A Bakra jellemző mindenféle bőrbetegség, például ekcéma, emésztési zavarok, térd- és ízületi problémák, de a krónikus fáradtság, foghullás, hajhullás és a depresszió is felütheti nála a fejét.

A többi hat jegyre jellemző betegségekről a következő cikkünkben írunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.