Puskás-Dallos Bogi megmutatta, hol és hogyan élnek férjével, Puskás Petivel

Forrás: instagram.com/dallosbogi -
zene interjú otthon Puskás-Dallos Peti életmód Puskás-Dallos Bogi
Több mint 3 éve alkot egy párt Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti. Nemrég az is kiderült, hogy a fiatal pár első közös gyermekét várja. 

Bogi a Petőfi TV-nek az otthonában adott interjút, közben a lakás több helyiségét is megmutatta, miközben sok minden elárult az életéről, a szokásairól, kedvenc tevékenységeiről, arcpolási rutinjáról és persze a hivatásáról is.

Kutyát is sétáltatott (Petivel), vegán ételt sütött és zenésztársával próbáltak is - így engedett némi betekintést a mindennapjaiba. Az interjú végén pedig megnézte, mit gondol Zalán Tibor író a "Te vagy az én hibám" című daláról.

Dallos Bogi, Puskás Peti Forrás: instagram.com/dallosbogi

A beszélgetésből az is kiderült: nem tudja elképzelni, hogy mással éljen, s bár sok mindent csináltak már és csinálnak folyamatosan együtt Petivel, a közös zenélés eddig kimaradt az életükből.

"Érdekes, hogy zeneileg még sosem dolgoztunk együtt. Attól lehet, hogy egy picit tartok. Fogunk majd, meg tervben van, de annyi téren összekapcsolódunk, annyi területén az életnek, hogy eddig fontosnak tartottam, hogy legyen a zene az a kis sziget, amiben mindketten megtaláljuk a saját világunkat. Azért egy izgalmas dolog lesz, amikor majd egyszer közösen írunk egy dalt, vagy előadunk egy dalt"

– mondta el a műsorban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.