Détár Enikő boldog, de súlyos árat fizetett ezért

Forrás: Polyak Attila -
boldogság Détár Enikő színésznő műsorvezető múlt jelen szabadság
Détár Enikő élete legboldogabb éveit éli, de az 59 éves színésznőnek ez nem hullott az ölébe. Magasságokat és mélységeket is meg kellett élnie ahhoz, hogy most ott tartson, ahol éppen van. 

Közel 40 évesen, amikor Rékasi Károllyal közös fia, Zsigmond még csak 1 éves volt, jött a lehetőség az életébe, hogy az RTL Reflektor című műsorát vezesse. Akkoriban szerette volna inkább a gyermekeivel, mint a színházban tölteni az idejét, így számára ez egy nagyon jó lehetőség volt, ami ráadásul sokkal magasabb jövedelmet jelentett, mint a színészi munka. Ám ennek egyik pillanatról a másikra vége lett, a kereskedelmi televízió felmondott Enikőnek.

Détár Enikő Forrás: Polyak Attila

"Kényelmesebbé tette akkor és ott az életem, de én is éreztem, hogy vagy nekem kellett volna felállni, vagy jó, hogy ez így történt" - vélekedik a kereskedelmi televíziótól való távozásáról a színésznő, akinek épp akkor történt az elbocsátása, amikor kiderült: Amerikában élő édesanyja halálos beteg.

"Egyik nap megköszönték a munkámat, másik nap a keresztanyám felhívott, hogy édesanyám, aki akkor Amerikában élt, igen rossz állapotban van. Gyakorlatilag meg kellett szervezni a hazaköltöztetését... egy roppant kemény időszak következett" - mesélt Enikő élete egyik legrosszabb korszakáról a BEST magazinnak.

Ennek ellenére nem esett kétségbe, mert hisz abban, hogy amikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik, és így is történt. Sorban kapta a szerepeket új darabokban, és a nagy sikerű musicalek mellett drámákban is játszhatott, amire mindig is vágyott. Így sok színészkollégájával ellentétben nem ragadt a műsorvezetői székben, s ennek köszönhetően rá nem celebként, hanem művészként tekint a közönség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.