Emlékeztek még a BikiniBody győztesére? Ennyit változott a program lezárulása óta

BikiniBody egészséges életmód Katus Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Emlékeztek még Kovács Teodórára, a BikiniBody győztesére? Két hónapon keresztül dolgozott együtt Katus Attilával és Abonyi Orsi dietetikussal. Leadott közel 10 kilót, sokat izmosodott, ráadásul kialakult nála az a testtudat, ami az egészséges életmód alapja. Négy hónappal a program lezárulása után megkérdeztük Teót, hogy érzi magát a bőrében.

Milyen érzésekkel ért véget számodra a BikiniBody?

A program végén nagyon elégedett voltam. A sok segítségnek köszönhetően úgy érzem, hogy kihoztam magamból a maximumot, így máig is büszke vagyok a teljesítményemre. Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű volt, mert a végén már nagyon sűrűnek és nehéznek bizonyult munka mellett a sok edzés, a térdem is fáradt, de abszolút megérte. Ez a pár hónap kellett ahhoz, hogy ténylegesen átformálódjon a testem, és a gyakorlatokat is könnyedén tudjam végezni. Közben pedig a rám szabott egészséges táplálkozással a megismerkedtem. Óriási kihívás volt ez az életemben, amiből rengeteg pozitívum született.

Forrás: Kovács Teodóra

Hogy érezted magad a strandon?

Szuper volt a nyár, nem kellett már félve kilépnem az öltözőből, és új fürdőrucikat is simán bevállalhattam. Elképesztően felszabadító érzés volt.

Milyen tanácsokkal engedett el téged Attila és Orsi?

Utolsó tanácsuk lényegében az volt, hogy emlékezzek minden általuk tanított dologra, és folytassam az edzést, és a helyes táplálkozást is, mert jó úton haladok. Valóban rengeteget tanultam tőlük, Orsi és Attila is rengeteg hasznos tippel látott el a három hónap folyamán, és a program lezárultával is igyekszem megfogadni minden jó tanácsukat.

Forrás: Kovács Teodóra

Mesélj, milyen életmódot folytatsz most!

Hétköznap továbbra is a VitálKonyha ételeit rendelem, ahol mindig találok számomra szimpatikus, ráadásul egészséges és fitt ételeket. Több zöldséget, halat, kevesebb szénhidrátot és édességet fogyasztok, illetve figyelek a napi bő folyadékbevitelre is, amit természetesen főleg víz formájában viszek be. Így néha egy kis bűnözés is belefér, nem sanyargatom magam, mégis tartom a súlyom. Az edzések ritkábbak, nyáron azért én is pihentem, kevesebbet mozogtam. Viszont akkor is sokat sétáltam, és most ősztől igyekszem heti kétszer eljutni edzőterembe, vagy otthon tornázni.

Mi volt számodra a BikiniBody program legnagyobb előnye?

Az, hogy a félbehagyott diéták, számtalan fogyókúra helyett megtanultam kitartó lenni, és a mínuszokkal nőtt az önbizalmam. Most már tudom, hogy mennyire sokat számít a helyes táplálkozás és a testmozgás megfelelő harmóniája. Jobban érzem magam a bőrömben, és ezt Attila és Orsi biztatásának és tanácsaiknak is köszönhetem!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.