Így ronthatod el a gyereked életét! Akit a szülei kövérnek látnak, el is fog hízni

Forrás: Thinkstock -
kövér család egészség gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint azok a gyerekek, akiket a szüleik túlsúlyosnak tartanak, valóban hízni kezdenek, szemben azokkal, akiket a szüleik normál súlyúnak vélnek.

Korábban is születtek tanulmányok arról, hogy mennyire fontos, hogy a szülő reálisan lássa gyermeke testsúlyát.

A legújabb kutatásból kiderül, hogy a szülő egyenesen maga idézi elő gyermeke elhízását azzal, ha kövérnek látja őt.

A szakemberek megmérték a gyerekek magasságát és súlyát 4-5 éves korban Forrás: Thinkstock

A kutatást vezető Eric Robinson, a Liverpool Egyetem szakembere munkatársával, Angelina Sutinnal, a Florida Állami Egyetem kutatójával 2823 ausztrál családot kísért figyelemmel. A szakemberek a gyerekek 4-5 éves korában megmérték testmagasságukat és súlyukat, majd ugyanekkor feljegyezték, hogy a szülők soványnak, normál súlyúnak, enyhén elhízottnak vagy kifejezetten túlsúlyosnak vélték-e gyerekeiket. Később, a gyerekek 12-13 éves korában megkérték őket, hogy különböző testalkatok közül válasszák ki azt, amelyik leginkább hasonlít saját magukra, és arról is megkérdezték őket, hogy az elmúlt egy év alatt tettek-e bármilyen kísérletet, hogy fogyjanak.

14-15 évesen ismét megmérték mindenkinek a magasságát és testsúlyát, és ekkor az derült ki, hogy a szülők korábbi véleménye gyermekük testalkatáról kihatott arra, hogy tíz évvel később ki mennyire hízott el, ugyanis ahol a szülők túlsúlyosnak tartották a gyereket 4-5 éves korában, ott a gyerekek 14-15 éves korukra nagyobb arányban híztak el a többiekhez képest, és mindez teljesen független volt attól, hogy az illető gyerek kiskorában valóban túlsúlyos volt-e, vagy sem.

14-15 évesen ismét megmérték mindenkinek a magasságát és testsúlyát Forrás: Thinkstock

A jelenség hátterében a szakemberek szerint részben az áll, hogy

azok a gyerekek, akiket a szüleik kövérnek tartanak, a saját testükről negatív képet kapnak, így később hajlamosabbak fogyókúrába fogni, ami sokszor épp az ellenkező hatást éri el.

Bármi is az ok azonban, a szülőknek fontos tudniuk, hogy nem mindegy, mit gondolnak gyermekükről, mert ezzel későbbi sorsukat befolyásolhatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.