A meditáció is segíti a fogyást: próbáld ki!

Forrás: Shutterstock -
fogyás életmódváltás stressz bug2018 meditáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köztudott, hogy a stressz, illetve a rendszertelen életmód milyen nagy hatással van testi és lelki egészségünkre. De nemcsak közérzetünket, azt is befolyásolhatja, hogy éppen hány kilót nyomunk, és hogy sikerül-e fogyni. 

Ahogy a stressz egyre inkább életünk részévé vált, úgy derült ki, hogy mennyi mindenre negatív hatással van. Közvetlenül hat a testi és a lelki egészségünkre, a legkülönbözőbb betegségeket okozhatja. Azt is nagymértékben befolyásolja, hogy milyen a közérzetünk, és éppen hány kilót nyomunk. Vannak olyanok, akik stressz hatására rengeteget fogynak, és nem tudnak hízni, a többség azonban sokat hízik, és a fogyás okoz nehézséget. Mindkét esetre kiváló megoldás a meditáció.

A stressz és a hízás kapcsolatára tudományos magyarázat van, a stressz lassítja az anyagcserét Forrás: Shutterstock

A stressz és a hízás kapcsolatára tudományos magyarázat van. Egyrészt kimutatták, hogy a stressz lassítja az anyagcserét. A stresszes időszakok ugyanis fokozott izgalmi állapotot teremtenek, amire úgy reagál a test, hogy raktároz, hiszen egyfajta veszélyérzetet észlel, ami erre ösztönzi.

Másrészt a feszültség kezelésére a szervezet egy olyan jellegű hormont, a kortizolt kezdi termelni, ami szintén befolyásolja a testsúlyunkat. A stresszhormonnak is nevezett kortizol emeli az inzulinszintet, aminek jellegzetes tünete sajnos éppen a hízás.

A konklúzió tehát: szükség van a stressz csökkentésére. Mivel maga a stressz elkerülhetetlenül része a 21. századi ember életének, azt kell megtanulni, hogy hogyan tudjuk levezetni, és hogyan tudunk ellazulni. Ehhez tökéletes például a sport vagy éppen a meditáció, ami nagyban segíti a mindennapi relaxálást.

A meditáció levezeti a stresszt, és segíti a mindennapi relaxálást Forrás: Shutterstock

Keress akár egy természet hangjai zenét, amire könnyedén el tudod engedni magad. Vegyél nagy levegőt, majd érezd, hogy kifújod magadból a mindennapi stresszt. Fogalmazz meg pozitív mondatokat, gondolkodj képekben: lásd magad, képzeld el magad kiegyensúlyozott, boldog emberként a mindennapi szituációkban. Ha fogyni szeretnél, képzeld el, hogy kifújod a negatív energiákat, amelyek megakadályozzák a fogyást, és képzeld el magad egészséges, jó alakú nőként.

Szeptember 1-jén minden a sportról szól Budapesten

Szeptember 1-jén ismét sportpályává változnak az utcák, terek és grundok; kezdetét veszi a harmadik Budapest Urban Games (BUG). A különleges kezdeményezés célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása. A programból a streetball, a futás, a grundfoci, a laser run és a Duna-átúszás sem hiányzik. További részletek a facebookon és az esemény honlapján.

Így szabadulj meg a nyaralás alatt felszedett kilóktólhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180827-szabadulj-meg-a-nyaralas-alatt-felszedett-kiloktol.htmlHa a januári nagy fogadalmak után tényleg sikerül nyárra bombaformába kerülnünk, a legmelegebb hónapokban hajlamosak vagyunk kiesni az addigra megszokott rutinból, elhagyni az edzéseket, és az egészséges étrendet. Ha veled is elszaladt kicsit a ló az elmúlt időszakban, akkor most ideje visszatérni. Ez Zsír!OrigoA szénhidrátok csökkentésével fogyott 40 kilót ez a fiatal nőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180815-a-szenhidratok-csokkentesevel-fogyott-40-kilot-amber-akam.htmlGyermekkorában is túlsúlyos volt, és habár többször is megpróbált lefogyni, soha nem volt elég akaratereje. A legnagyobb motivációt végül gyermekei jelentették. Ismerd meg Amber Akam történetét. Ez Zsír!OrigoCsaládban marad: a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely lányai is vízilabdáznakhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180813-az-olimpikon-kiss-gergely-nagyobb-lanyai-mar-vizilabdaznak.htmlKiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó volt Sarka Kata vendége a vasárnapi Ez Zsír magazinban a LifeTV-n. Az egykori aranycsapat tagja jelenlegi elfoglaltságairól és lányai sportszenvedélyéről is mesélt. Ez Zsír!OrigoEgyetlen ember teljesítette a világ legkegyetlenebb futóversenyét: a magyar Szőnyi Ferenchttp://www.life.hu/ez-zsir/20180718-szonyi-ferenc-egyedulikent-ert-celba-a-2018as-the-hell-race-futoversenyen-a-himalajan.htmlKimondani is hihetetlen, nemhogy még végigcsinálni: ez jutott először eszünkbe Szőnyi Ferenc teljesítményéről, aki a világ legembertpróbálóbb terepfutó versenyén ért egyedüliként célba. A magyar ultratriatlon világbajnok 480 km-t teljesített a Himaláján, a 10 ezer méteres szintkülönbséget is leküzdve. Ez Zsír!OrigoA titok, ami Cristiano Ronaldót a legnagyobbak közé emelte: így edz a sztárfocistahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180713-ez-cristiano-ronaldo-kirobbano-formajanak-titka.htmlCristiano Ronaldo kirobbanó fizikalitása, rendkívüli teherbírása nem a véletlen műve. A 33 éves világklasszis tényleg mindent megtesz azért, hogy a legjobb legyen. Ez Zsír!--Igazi példakép a világhírű magyar plus size modell, Sirokai Diánahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180807-plus-size-modellek-photoshoppal-es-anelkul-figyelemfelhivo-testpozitiv-kampany.htmlA magyar plus size modell, Sirokai Diána, aki már saját kollekcióval is előállt, igazi világhírnévnek örvend. Az Instagramon közel 700 ezer követője van már, és többek között Kim Kardashian is felfigyelt rá. Csakis büszkék lehetünk Diánára, a testpozitív gondolkodásmód szószólójára. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.