Megszületett az alvási etikett: így nem zavarod a párod a hálószobában

alvás
Shutterstock/Ground Picture -
együttélés alvásminőség alvás etikett
Két ember együttélése soha nem zökkenőmentes. Ez különösen igaz, ha az alvási szokásokat nézzük: az eltérő szokások az éjszakai pihenésre is rányomják a bélyegüket.

Egy kutatás szerint tízből négy ember a partnerét hibáztatja, amiért nem aludt jól éjszaka. A leggyakrabban előforduló alvászavarok, amiket a másik ember okoz,  a horkolás, a mocorgás és az alvás közbeni beszéd és az elektronikai eszközök zaja és fénye. A felmérésben 2000 olyan felnőttet vizsgáltak, akik egy ágyban alszanak partnerükkel, és kimutatták, hogy a párok több mint negyede nem egyszerre tér nyugovóra. Minden harmadik megkérdezett úgy gondolja, hogy nem alszik eleget vagy nem elég minőségi az alvása, a válaszadók átlagosan hat órát 53 percet alszanak. A kutatást megrendelő cég kiadott egy alvási etikett, amely tippeket tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan ne zavarjuk a másikat éjszaka. 

alvás, tévézés az ágyban
A szórakoztató elektronikai eszközök szerepet játszhatnak az alvászavarok kialakulásában.
Forrás: Shutterstock

A rossz alvás viszont számos jelentős hatással lehet az emberi egészségre, összefüggésbe hozható az elhízással, a cukorbetegséggel, a koszorúér és a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel. Csökkentheti az immunválaszt, és nagyobb érzékenységet eredményezhet a fertőzésekre, amelyek tovább rontják az alvás minőségét. Bizonyos alvászavarok, mint például az obstruktív alvási apnoe és a gyors szemmozgásos alvási viselkedészavar kognitív károsodással, demenciával, a görcsrohamok kockázatával és a stroke fokozott kockázatával társulnak. A rossz alvás csökkent reakcióidőt, ítélőképesség romlását és az alkoholmérgezéshez hasonló hatású kognitív károsodást eredményezhet.

Hannah Shore alvásszakértő, az etikett egyik készítője úgy véli, hogy a szórakoztató elektronikai eszközök szerepet játszhatnak az alvászavarok kialakulásában, ugyanis gyakran előfordul, hogy amíg az egyik fél már aludna, a másik tévét néz a hálószobában. A megkérdezettek 43 százaléka ezt idegesítőnek találja. 

álmatlanság
Ha a másik alszik, ne kapsoljuk be a tévét: a fény és a hang is zavaró lehet.
Forrás: Shutterstock

Nézzük, mi lenne az ildomos viselkedés a hálószobában! 

1. Tiszteld a másik alvását, legyél csendben és ne kapcsolj villanyt, amikor a másik alszik.
2. Csökkentsd minimálisra a zajt: ha reggel korábban kelsz, ne akkor szedd össze a szükséges cuccaidat, hanem készítsd elő este. 

3. Hallgass podcastot, de ügyelj arra, hogy fülhallgatót használj, de olyan hangerővel, hogy ne szűrődjön ki a zaj. 
4. Állítsd be, hogy az eszközöd 30 perc után automatikusan kikapcsoljon.
5. Csökkentsd a telefon fényerejét - idézi Shore tanácsait az Express

Mindenkinek joga van a megfelelő minőségű alváshoz

2024-ben március 15-ére esett az Alvás világnapja. A World Sleep Society idei célkitűzése,  hogy világszerte minél több beszélgetés és figyelemfelhívás szülessen az alvással kapcsolatban, rámutatva arra, hogy a jó és egészséges alvás az általános egészségi állapotokhoz is jelentősen hozzájárul - cikkünket erről itt olvashatod el

 


 


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.