Kevesen tudják, hogy a házassági és gyerekbotrányával a napokban címlapokra került Foo Fighters énekese, Dave Grohl szegény gyermekkort tudhat maga mögött. Sosem hitte, hogy valaha jó körülmények között élhet majd.

Forrás: Getty Images
Nem dúskált az anyagi javakban Dave Grohl
Elszegényedett, egyszülős családban nőtt fel Virginiában Dave Grohl, amiről korábban így nyilatkozott. „Sosem volt szükségem sokra, és soha nem gondoltam volna, hogy többet kapok, mint amim van. Számomra az volt a legnagyobb dolog, ha elmentünk a Burger Kingbe. Az volt a mennyország. ma is családi autót vezetek – nem egy szörnyeteg terepjárót, hanem egy családi autót, amelybe öt ember fér el. A házam is épp elég nagy, de nem palota” - nyilatkozta a zenész, akiről nemrégiben derült ki, hogy gyereke született a szeretőjétől.
Az Instagramon ismerte be a félrelépését
A Foo Fighters énekese az Instagram-oldalán jelentette be: a házasságán kívül született egy kislánya. A zenész megcsalta a feleségét, akivel már 21 éve házasok, és 3 közös gyereket nevelnek. „Mindent megteszek, hogy visszanyerjem a bizalmukat és elnyerjem a megbocsátásukat” - írta. A People magazin később arról számolt be, hogy Grohl válóperes ügyvédet fogadott, mielőtt megtette nyilatkozatát. Később a szerető személyére is fény derült, a gyerekei pedig elfordultak az énekestől, és a felesége sem viseli már a jegygyűrűjét. Jordyn Blum szakított férjével, ám a barátai szerint nem a babahír kapcsán tudta meg, hogy a zenész megcsalja őt, meggyőződésük, hogy talán mindig is tudott róla, hogy férjének szeretője van, de eddig igyekezett nem tudomást venni róla. Most azonban, hogy Dave tette közzé a történteket, már muszáj volt szembenéznie a problémával.

Forrás: Getty Images


