Régóta beszélik, hogy Justin Bieber és Hailey Bieber között nincs minden rendben. Bár ők tagadják, az énekes viselkedése folyamatosan kiveri a biztosítékot. A környezete és a kommentelők is aggódnak érte és a családjáért.
Teljesen kiakasztotta a rajongókat Justin Bieber. A zenész egy idegen nőt csókolgatott nyilvánosan, ami enyhén szólva is roppant megalázó felesége, Hailey Bieber számra.
Justin - aki nemrégiben a mentális állapotáról beszélt - meglepetésvendég volt SZA és Kendrick Lemar fellépésén Los Angelesben és kifejezetten ijesztően viselkedett. A koncert közben ugyanis egy ponton nagyon furcsán, csukott szemmel bólogatott, mintha - ahogy a kommentelők fogalmaztak - épp egy másik univerzumban lenne, ami a rajongók szerint egyértelmű jele volt annak, hogy Justin nem tiszta, hiába is próbála ezt ő és menendzsere is elhitetni a világgal. Justin módosult tudatállapota valószínűleg feltűnt a mellette éneklő SZA-nak is, aki odasétált hozzá és megfogta az arcát, erre Bieber mintha visszatért volna a Földre, elmosolyodott és őrült módjára csókolgatni kezdte az énekesnőt. A rajongók persze egy emberként hördültek fel, úgy érzik, Hailey Bieber - aki többször is nyilatkozta, hogy aggódik férjéért - biztosan nem ezt érdemli.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.