A diplomatikus viselkedéséről híres II. Erzsébet királynő 2022 februárjában egy szűk körű italfogadáson a „gonosz” jelzővel illette Meghan Markle-t – állítja egy bennfentes forrás. A megjegyzés szemtanúi megdöbbentek, hiszen az uralkodó korábban sosem engedett meg magának hasonló szóhasználatot.
Egy informátor szerint az eset a skót Balmoral kastélyban történtt, alig hét hónappal a királynő 2022 szeptemberében bekövetkezett halála előtt. A királynő ekkor 96 éves volt. Az ominózus megjegyzés a vacsora előtti italok felszolgálása közben, egy bizalmas, kis létszámú társaságban hangzott el. Az uralkodó éppen arról beszélt, hogyan alakult Harry herceg és Meghan Markle kapcsolata a brit királyi családdal. „A királynő jellemétől eltérően a »gonosz« szót használta Meghan jellemzésére, átlátott rajta. Megdöbbentő mondat volt ezt hallani a földkerekség legmegbocsátóbb nőjétől” – idézte fel a forrás a beszélgetés egyik kulcsmomentumát. A bennfentes szerint a királynő ekkor már érezte saját fizikai állapotának romlását, és egyfajta keserűséggel beszélt a történtekről: „Egyértelmű volt, hogy a királynő egészsége romlik, és már nincs sok hátra; úgy tűnt, nagyon szomorú attól, ahogy a dolgok alakultak” - tette hozzá.
A háttérben húzódó feszültségek évek óta ismertté váltak a nyilvánosság előtt is. Sussex hercege és hercegnéje 2020 elején bejelentették, hogy lemondanak királyi kötelezettségeikről, majd az Egyesült Államokba költöztek fiukkal, a most hatéves Archie herceggel. A döntésük nyilvánosságra hozatala után nem sokkal a Buckingham-palota közleményt adott ki, amelyben a királynő így fogalmazott: „Harry, Meghan és Archie továbbra is a család értékes tagjai maradnak.” A királynő megjegyzése azok után hangzott el, hogy Harry és Meghan azt állították: a királyi családon belül rasszizmussal szembesültek.
Meghan és II. Erzsébet között eleinte nem volt rossz viszony. Meghan Markle nem sokkal a házasságkötése után II. Erzsébet királynővel együtt vett részt az új Mersey Gateway híd megnyitó ünnepségén. A látogatás során a sussexi hercegné és az uralkodó nagyon jó hangulatban voltak: a közös napjukról Meghan is megemlékezett a Netflix Harry és Meghan című dokumentumfilmjében. Nagy port kavart, hogy az úton Meghan protokollhibát vétett, de ez egyáltalán nem okozott gondot az uralkodónak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.