5 mondat, amit egyetlen nőnek sem szabadna kimondania az első randin

Shutterstock - Prostock-studio
red flag első randi taktika
Az első randevú mindig különleges élmény – persze csak akkor, ha nem rontod el rögtön az elején. Az alábbi mondatok mindegyike alkalmas arra, hogy az első randi után garantáltan ne hívjanak többé.

Az első randi mindig különleges élmény – bár kétségtelen, hogy sokszor nem pozitív értelemben. Mindenesetre legyen szó egy rövid italozásról vagy közös futásról, netán moziról, az első benyomás mindenképpen nagyon sokat nyom a latba. Természetesen a külső is nagyon fontos, azonban legalább ennyire lényeges az is, hogy mit mondjunk – vagy éppen mit ne mondjunk az első randin. 

Egy nő és egy férfi első randiján a nő a férfi combjára teszi a kezét az asztal alatt.
Sose csinálj olyat az első randin, amit egyébként nem tennél meg. 
Forrás:  Getty Images

Nőként sose mondd az első randin...

Néha sokkal könnyebb fejben tartani, hogy mit ne csináljunk, mint azt, hogy éppen milyen viselkedést erőltessünk magunkra egy adott szituációban. Az alábbi mondatok, ha kimondod őket, mind alkalmasak arra, hogy az első randi után soha többé ne keressen a férfi. Íme tehát azok a mondatok, amelyeket szigorúan tilos felhoznod a beszélgetésben, ha először randevúzol valakivel!

„Általában nem szoktam ilyet csinálni az első randin…”

Anita Chlipala párkapcsolati szakértő szerint a nőknek nem kell mentegetniük a viselkedésüket. Ráadásul egy ilyen mondat arra is alkalmas, hogy a férfiak szemében az a kép alakuljon ki rólad, hogy nem vagy hű minden helyzetben az elveidhez. Egyszerűen lefordítva: ha valamit nem szoktál, akkor ne tedd meg egy férfi kedvéért, pláne rögtön az első randin. 

„Le kéne adnom néhány kilót.”

Taktikailag nem a legjobb döntés, ha rögtön azzal kezdesz egy randevút, hogy a saját megjelenésedet kritizálod. Inkább ne mondj semmi negatívat a kinézetedről – javasolja egy másik párkapcsolati szakértő, Elly Klein. Ez a bizonytalan hozzáállás a saját testedhez olyasmi, ami közel sem imponáló egy férfinak – különösen az első randin

„Hú, biztos rengeteget keresel ezzel.”

Ennél a mondatnál azonnal kigyullad a piros lámpa a férfiak fejében. Az első találkozáskor tilos a pénzről beszélni, hiszen nemcsak udvariatlanság, de azt is sugallja, hogy felszínes vagy, és jobban érdekel a másik pénzügyi helyzete, mint a személyisége. Sose kérdezd meg az első randin a partnered, hogy mennyit keres vagy milyen autója, háza van.

„Az exem folyamatosan ír nekem.”

Minél többet beszélsz az exedről, annál kevésbé valószínű, hogy túl vagy rajta, ami a randipartnerednek is azonnal szemet fog szúrni. Csak akkor kezdj randizni, ha már elengedted a múltat, hiszen addig képtelen vagy a jövőre fókuszálni. 

„Sajnálom.”

A nők gyakran mentegetőznek és túl sokszor kérnek elnézést, így van ez az első randikon is. Ezzel bizonytalanságot sejtetsz, miközben a férfiak igenis kedvelik a magabiztos nőket. A párkapcsolati szakértők azt ajánlják, hogy nyugodtan állj ki az igazadért, és ne mentegetőzz már rögtön az első randevún. 

Az első randi mindig nehéz, túl sok mindenre kell odafigyelni ahhoz, hogy sikeres legyen. De ha megfogadod a párkapcsolati szakértők legfontosabb tanácsait, és nem beszélsz össze-vissza, nagyobb eséllyel hív majd el a pasi egy második randevúra, és te is szívesebben mondasz igent, amikor felhív.

Első randira készülsz? Akkor semmiképpen ne hagyd ki az alábbi 3 cikkünket!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.