Marton Adrienn: "Mindez, bár a szakmám velejárója, akkor is nagyon megviselt"

A főzéseket mindig piacozás előzte meg, ahol beszerezhettük a friss, aznap halászott állatokat. A tengeri ételeket a Santa Monica Seafood Marketen vásároltuk meg, ahol elképesztő volt a választék. Los Angelesben, igazi kikötőváros lévén, rengetegféle halat vehet az ember, volt nem egy olyan, amit akkor láttam életemben először. Homár, languszta, rákfélék a végtelenségig – minden különlegesség megtalálható.

A homárok akár 60 cm hosszúak is lehetnek, kemény páncélúak, jókora ollókkal megáldva. Főzve, sütve és grillezve is nagyon finom, telis-tele fehérjével. A languszta a homárnál kisebb, 30–50 centi hosszú, vékonyabb páncéllal, ollók nélkül. Elkészítésében nem különbözik a homártól, ízében is hasonló. A rákok közül itthon a legismertebb talán a garnéla, amit végtelenül sok variációban el lehet készíteni. Tésztával, magában nassolnivalóként, egy gusztusos paellában vagy akár egy levesben is nagyon finom.

A legnehezebb feladat a kemény páncélú tengeri állatoknál az volt számomra, hogy élve kell őket a forró vízbe tenni. A mestereim úgy tanították, hogy előtte mindig a szeme mögött kell pár percig simogatni az állatot, így elalszik. Tény, hogy így egy picit humánusabb a dolog, mégis nagyon megviselt a dolog, de túl kellett lépnem ezen, hiszen ez a szakmám velejárója.

A kemény páncélú rákkal kapcsolatos legendáról, amit a „Lesz ez még így se!” című filmben is láttam – miszerint ha egy hölgy ilyet kér a randevún, akkor a férfinál szeretné tölteni az éjszakát – én is hallottam, de úgy gondolom, ez csak inkább amolyan városi legenda.