Régi idők szexszimbólumai: a 18. század és Madame de Pompadour

Miután a cikksorozatunkban kitárgyaltuk már az őskor, az ókor, a középkor és a reneszánsz egy-egy szépségideálját-szexszimbólumát, ezúttal a 18. századba utazunk, azon belül is a korszak kulturális fővárosának számító Párizsba. Ahol épp ekkoriban kezdett el véget érni egy fényűző korszak, a versailles-i kastéllyal, a királyi udvar körüli pompával, fantasztikus ruhakölteményekkel-parókákkal, művészeti alkotásokkal, kertészeti csodákkal és még számos ikonikus, máig közismert jellegzetességgel fémjelzett virágkor - legalábbis az arisztokrácia számára az, és hogy mások számára mennyire nem, azt a század vége felé kitörő forradalom mutatta meg csak igazán.

Így bizton nevezhetjük őt a korszak egyik szexszimbólumának és nőideáljának, akiről ráadásul még hajviseletet is neveztek el (mint a cikksorozatunk egyik korábbi szereplőjéről, Kleopátráról is): ez az úgy nevezetett Pompadour-frizura, amelyet a homlokból hátrafésült, de nem hátrasimított, sőt a fejtetőn feltornyozott, hátul pedig rendszerint huncut csigákba rendezett haj jellemez. (Sőt még férfiváltozata is létezik: ilyet hordott például a korai korszakában Elvis Presley is.)

Madame de Pompadour eredeti neve Jeanne Antoinette Poisson volt, és nagypolgári családba született Párizsban, 1721-ben. Az apja kislánykorában külföldre menekült az igazságszolgáltatás elől, és Jeanne gyámságát az anyja egyik jóakaratú, dúsgazdag pártfogója, Tournehem bankár vállalta át - aki valószínűleg egyébként a vér szerinti édesapja is volt. Ennek megfelelően a kor legelőkelőbb neveltetésében részesült, az anyjának pedig egy jövendőmondó azt jósolta, hogy a kislány egyszer majd meghódítja egy király szívét is. Ebből aztán családi legenda lett, Jeanne-t csak kis királynőnek becézték, később tudatosan is sokat tett a dologért, és így idővel szépen önbeteljesítő jóslattá vált.

A férje vagyona révén Jeanne a párizsi arisztokrácia felső köreiben mozgott, és hamarosan hírnévre is tett szert a szellemessége, éles nyelve és persze a szépsége révén. Királyi bálokba is meghívták, ahol igyekezett felhívni magára XV. Lajos figyelmét, főként a később legendássá váló kedvenc színe, a lila különféle árnyalataiban pompázó ruháival. Eleinte nem járt sikerrel, főleg mert a királyi szerető státusza fogalt volt, és az elődje, Madame de Châteauroux gondosan óvta is pozícióit. Châteauroux márkiné azonban rövidesen meghalt, XV. Lajos pedig nem az a típus volt, aki túl sok időt töltött gyászolással ilyen helyzetekben, így, miután megismerkedtek egy álarcosbálon, nemsokára formálisan is bemutatták Jeanne-t a királyi udvarban, és elfoglalta a „királyi szerető" mondhatni hivatalos pozícióját.

Számos portrét készítettek róla már életében, amelyek egy szépségének tudatában lévő, magabiztos nőt ábrázolnak. A korabeli eszmények szerint sok kozmetikumot, arcfestéket használt, ez hozzátartozott akkoriban a szépség fogalmához. A kipirosított ajkai a legenda szerint olyannyira megihlették a francia királyt, hogy az alakjukat imitáló formára metszetett gyémántokat is. A 18. század nagy ruhakölteményei a nők alakjából nem igazán engedtek sokat sejteni, egyedül az ekkoriban divatba jött dekoltázs mutatott meg valamennyit a kebelből - a szépséget leginkább az arc szépségén mérték, meg persze egy királyi udvarban azon, hogy ezt valaki hogyan tudta el- és előadni.

Madame de Pompadournál pedig senki sem teljesített jobban ezen a téren, és az általános pozitív megítélése is csak akkor változott meg, amikor már túllépte a „királyi szerető" hatáskörét. Idővel ugyanis a király egyik legfőbb tanácsadója lett, akinek a szava sokat számított politikai ügyekben is, akár tárgyalt is helyette, és sok vonatkozásban szinte egy korabeli miniszterelnökhöz hasonlított a pozíciója. Mindezt pedig ügyesen csinálta, de nyilván sokak szemét szúrta vele, így különféle összeesküvések is indultak a megbuktatására, mindhiába.