Sorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk, mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak. A negyedik részben a reneszánsz Firenzébe látogatunk.

Miután a cikksorozatunkban kitárgyaltuk már az emberiség őskorának, ókorának és középkorának egy-egy szépségideálját-szexszimbólumát, ezúttal a 15-16. század meghatározó kulturális jelensége és stílusirányzata, azaz a reneszánsz világából választottunk egy jellemző példát. A reneszánsz pedig egyszerre jelentett egy történelmi, eszme- és társadalomtörténeti, életmódbeli, kulturális szempontból is meghatározó időszakot, ami komoly változásokat indított el a nyugati világban, de azért mégiscsak elsősorban a művészetek világából eredeztethető, és ott mutatkozik meg legtisztább formájában is - így aztán egy művészeti alkotáson keresztül mutatjuk be a női szépségideálját is.

Sandro Botticelli Vénusz születése című festménye máig a reneszánsz egyik emblematikus alkotása a maga mitológiai jelenetévelForrás: AFP

Sandro Botticelli Vénusz születése című festménye máig a reneszánsz egyik emblematikus alkotása a maga mitológiai jelenetével, de természetesen a képet uraló központi nőalaknak azért megvolt a mintája és modellje egy valóban létező korabeli hölgy személyében. A művészettörténészek kutatásai nyomán bizonyosnak tűnik, hogy a festmény ihletője az a Simonetta Vespucci, aki a 15. század második felének híressége volt Észak-Itáliában, főleg Firenzében és Genovában. 

A szépségéről számosan megemlékeztek a korban, sok-sok hódolója akadt, Botticellin kívül Piero de Cosimo reneszánsz mester egyes festményeiről is úgy tartják, hogy ő lehetett a modelljük. 

A vezetékneve pedig nem véletlenül lehet ismerős: a férje, Marco Vespucci unokatestvére volt annak az Amerigo Vespuccinak, akiről maga az amerikai földrész kapta a nevét. Simonetta Vespucci mindössze 22 éves volt, amikor tuberkolózisban meghalt, de Sandor Botticelli állítólag ezután sem szűnt meg rajongani érte: amikor a festő több mint három évtizeddel később szintén elhunyt, azt kérte a családjától, hogy Simonetta sírhelyének közelében temessék el.

Botticelli Tavasz című festményének központi alakja szintén Simonetta Vespucci arcvonásait és alakját idéziForrás: AFP

A Vénusz születése az 1480-as évek közepén készült, jelenleg pedig a firenzei Uffizi képtárban tekinthető meg a párdarabjának tartott másik Botticelli-festménnyel, a Tavasszal együtt - melynek központi alakja szintén Simonetta Vespucci arcvonásait és alakját idézi. A Vénusz születése sok szempontból újító műalkotásnak számított a maga idejében: például vászonra festette Botticelli a korban még elterjedtebb falemezes megoldás helyett, ókori görög szobrokról mintázta Vénusz testtartását, 

és meztelenül ábrázolta az istennőt, ami a korban még korántsem volt olyan magától értetődő megoldás. 

Olyannyira nem, hogy amikor a 15. század utolsó éveiben egy fanatikus szerzetes, Girolamo Savonarola ragadta magához a hatalmat Firenzében, és harcot hirdetett minden erkölcstelenség ellen, ez a kép is komoly veszélybe került a könyv- és festményégetések közepette. Szerencsére azonban átvészelte a történelem viharait a Vénusz születése, aminek a pontos címe inkább lehetne "Vénusz érkezése", hisz ha alaposan megfigyeljük, inkább azt a pillanatot ábrázolja, amikor a szépség és szerelem istennője a habokból történt születését követően először a szárazföldre teszi a lábát. A festmény ma ismert címét nem is az alkotója adta: a 19. században, Botticelli festészetének újrafelfedezésekor nevezték el így a hatalmas (közel 2 x 3 méteres) képet.

A Vénusz születésének pontos címe inkább lehetne 'Vénusz érkezése', hisz ha alaposan megfigyeljük, inkább azt a pillanatot ábrázolja, amikor a szépség és szerelem istennője a habokból történt születését követően először a szárazföldre teszi a lábátForrás: AFP

Vénusz a szépség és szerelem istennője, az alakjában tehát a legfőbb, legtisztább, legtökéletesebb szépséget ábrázolta Botticelli - a korának elképzelései és ideáljai alapján.

A reneszánsz egészére jellemző volt az antik művészethez való visszanyúlás, annak újrafelfedezése, így nem meglepő módon Vénusz alakja is sok hasonlóságot mutat azokkal az ókori görög szobrokkal, amelyek épp Botticelli időszakában nagy számban kerültek elő az itáliai ásatások nyomán a földből.

Például kerek, hangsúlyos keblekkel rendelkezik és homokóra-alakkal: széles a csípője, ahhoz képest keskenyebb a válla, és cseppet sem lapos a hasa. A színei pedig már természetesen nem a görög szobrok világából jönnek, hanem inkább a korabeli itáliai szépségideákból: csupa ritka erény, mint a márványszerűen fehér bőr, a vörös, dúsan hullámos haj és a zöld, különleges vágású szemek.

Vénusz alakja sok hasonlóságot mutat azokkal az ókori görög szobrokkalForrás: AFP

Nem csoda, hogy mai szemmel nézve Botticelli Vénusza nem tűnik modellalkatúnak, miközben azt mégis érezzük rajta, hogy olyan harmóniát látunk a képen, ami a női szépség egyfajta esszenciáját jeleníti meg. A mai közízléstől eltérő szépségideál pedig a reneszánsz után még inkább jellemzővé vált: a barokk kor festményein, például Rubensnél látható kerekded, telt nőalakok a kor embere számára igazi szexszimbólumokat jelentettek, manapság viszont egyértelműen a plus-size modell kategóriájába esnének.