A legtöbben úgy képzeljük, hogy a felfázást csak hűvös időben kaphatjuk meg, pedig ezt a betegséget tízből kilenc esetben az E. coli baktérium okozza, de sokszor gomba, – elsősorban a különböző Candida fajok – vírus, vagy akár parazita is állhat a hátterében. Alulról felfelé terjedve fertőznek, de ritkán az is előfordul, hogy a vérben keringő baktérium a vesébe kerülve okoz gyulladást.

Forrás: 123rf.com
A felfázás könnyebben jön, ha gyenge immunrendszer
– A fertőzéseket elősegíti az is, ha valamilyen okból akadályozva van a vizeletürítés, például a prosztata megnagyobbodása, vesekő, a húgycső szűkülete miatt. Ilyenkor a pangó vizeletben elszaporodhatnak az egyébként a vizelettel gyorsan kiürülő kórokozók. Az immunrendszerünk gyengesége nagyban hozzájárulhat a betegség kialakulásához. Ilyenkor az étrendünk megváltoztatásával is segíthetjük a gyógyulást. A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek fogyasztása, és a gyógynövények használata jó szolgálatot tehet nekünk. Együnk minél több pro- és prebiotikumot, például natúr joghurtot, borsót, hagymaféléket, articsókát, csicsókát, zöldségeket és gyümölcsöket, valamint a gyógynövények közül aloe varát, tőzegáfonyát, echinaceát (kasvirágot) és kökényt – javasolja dr. Balaicza Erika belgyógyász főorvos.
Hogyan kaphatjuk el?
Strandokon, fürdőkben
A Coli baktérium a természetes strandok gyakori kórokozója. Alsó húgyúti fertőzéseket is okozhat, főként nőknél, ilyen esetben antibiotikumos kezelés ajánlott.
Terhesség miatt
A terhes női szervezet hormonális átalakulása miatt érzékenyebb a húgyúti fertőzésekre. Emiatt vesemedence-gyulladás alakulhat ki, vagy akár a baba kisebb súllyal jöhet a világra. Különösen fontos ezért terhesség alatt szűrni, és még a tünetmentes eseteket is kezelni.
Mézeshetek hólyaguruttal
A fertőzések egy része szexuális úton terjed, olyan kórokozók váltják ki, mint például a Clamydia. A nemi életet kezdő lányoknál gyakori az aktusok során szerzett hólyaggyulladás, az úgynevezett „mézeshetek hólyaghurut”.
A diabétesz hajlamosít
Maga a cukorbetegség megléte is hajlamosíthat a fertőzésre, esetükben ráadásul súlyosabb lefolyású betegségre számíthatunk.
Rendellenesség is okozhatja
Kisbabáknál a csecsemőköri gyulladások nagy része valamilyen veleszületett fejlődési rendellenességre utalhat. Ilyen lehet a vesemedence tágulat, kettős húgyvezeték, vagy a vesico-ureterális reflux (VUR), amikor a hólyag és a húgyvezeték közötti záróizom elégtelensége miatt a vizelet visszafolyik a vesék felé

Forrás: Shutterstock
A felfázás tünetei
A gyulladás tünetei a beteg életkora, a megbetegedett szerv és a kórokozó fajtája szerint különbözőek lehetnek. A húgycső vagy hólyag gyulladása sokszor alig okoz tüneteket, és néhány napon belül magától is elmúlik. Az alsó húgyutak gyulladásának legjellemzőbb tünete a gyakori vizelési inger, fájdalom, égő érzés vizeléskor, esetleg hőemelkedés, rossz közérzet. Előfordul alhasi fájdalom, a vizelet zavaros, kellemetlen szagú, esetleg véres. Ha egy-két napon belül nem javulnak a tünetek, mindenképpen orvoshoz kell fordulni, mint ahogy állapotos kismamáknak, kisgyereknél vagy csecsemőnél jelentkező panaszok esetén, valamint vesemedence gyulladására utaló tünetek jelentkezésekor!
Megelőzés, gyógyulás
Bár a felfázás, vagyis a hideg, nem oka a fertőzésnek, de a lehűlés segíti a kórokozók elszaporodását, ezért öltözzünk mindig az időjárásnak megfelelően, és ne ücsörögjünk sokáig a hideg vízű medencében. A székelés után a területet gondosan tisztítsuk meg, mindig a húgycsőtől a végbél felé kell tisztálkodnunk, férfiaknál az előbőr hátrahúzása vizelés előtt, csökkenti a fertőzés veszélyét. Ne tartsuk vissza a vizeletet. Viseljünk pamut, természetes anyagú alsóneműket, és ne hordjunk szoros ruhadarabokat. Esténként a fürdővizünkbe tegyünk illóolaj tartalmú, növényi eredetű, fertőtlenítő hatású hatóanyagokat tartalmazó keveréket. Igyunk minél többet, mert a vizelet mennyiségének növelésével segítjük a baktériumok kiürülését a szervezetből. Vízhajtó zöldségként fogyasszunk spárgát, zellert, vízi tormát, sárgarépát, retket, paradicsomot, uborkát és salátalevelet. Gyógynövényfőzetek közül válasszuk a cseresznyekocsányt, a nyírfalevelet, az aranyvesszőt, a zsurlót vagy a csalánteát. A vizelet fertőtlenítésével segíthetjük a kórokozók pusztulását. A tőzegáfonya és medveszőlőlevél-, kakukkfű- vagy kamillatea nagyon jó vizeletfertőtlenítő hatású.
Szövődmények is kialakulhatnak
A legtöbb húgyúti fertőzés szerencsére gyorsan és nyomtalanul gyógyul. Néha azonban a fertőzés krónikussá válik, ennek következménye a vesék károsodása, akár veseelégtelenség is. Ennek oka, hogy a húgyutakban, illetve a húgyhólyagban megtelepedő, elszaporodó kórokozók a vesébe is bekerülhetnek, ott gyulladást, szélsőséges esetben pedig a vese visszafordíthatatlan károsodását is okozhatják. A vesegyulladás jellegzetes tünetei nagyon rövid idő, akár néhány óra alatt alakulnak ki: fájdalmas vizeletürítés, magas láz, hidegrázás, derék- és hátfájás, hányás. Ilyen esetben mindenképpen kivizsgálás, esetleg műtét, vagy hosszan tartó megelőző gyógyszeres kezelés szükséges.


