szponzorált tartalom egészség vízfogyasztás
Amikor beköszönt a nyári hőség, szinte mindenhol azt halljuk: igyál elég vizet! Ilyenkor könnyebb is ráhangolódni, hiszen a melegben szinte követeli a testünk a folyadékot. De mi a helyzet ősszel, télen vagy kora tavasszal? A válasz egyszerű: a vízfogyasztás nem szezonális kérdés, hanem egész évben az egészség egyik legfontosabb alappillére. Nemcsak a bőrünk, a keringésünk vagy a koncentrációnk függ tőle, hanem a hólyagunk egészsége is.

 

vízfogyasztás
Forrás: Shutterstock

A víz, mint a szervezet motorja

Testünk megközelítőleg 60%-a vízből áll, így nem meglepő, hogy minden egyes sejtnek, szervnek szüksége van rá a megfelelő működéshez. A víz segíti a vérkeringést, részt vesz a tápanyagok szállításában, támogatja az emésztést, és hozzájárul ahhoz is, hogy a szervezet megszabaduljon a felesleges anyagoktól és méreganyagoktól.

Ha kevés vizet iszunk, hamar jelentkezhetnek a figyelmeztető jelek: fáradtság, fejfájás, koncentrációs zavarok, száraz bőr vagy akár székrekedés. Ami viszont kevésbé ismert, hogy a nem megfelelő folyadékbevitel a húgyúti fertőzések kockázatát is növeli.

Hogyan védi a víz a húgyutakat?

A hólyaghurut, vagyis a felfázásként emlegetett betegség leginkább a fogamzóképes korú nőknél gyakori, és rendkívül kellemetlen tünetekkel jár: gyakori vizelési inger, csípő érzés vizeletürítéskor, alhasi fájdalom. A betegség kialakulásának hátterében legtöbbször baktériumok – például az E. coli nevű bélbaktérium – állnak, amelyek a húgycsövön keresztül vándorolnak fel a húgyhólyagba.

A rendszeres folyadékfogyasztás azért is fontos, mert  minden  vizeletürítés hozzájárul ahhoz, hogy a  hólyag „átmosódjon”, így a kórokozóknak kevesebb esélyük van megtapadni a hólyag falán és el-, illetve tovább szaporodni. Minél gyakrabban fogyasztunk folyadékot, annál gyakrabban ürül a hólyag, és annál gyorsabban szabadulunk meg a potenciális kórokozóktól.

Hirdetés

Mennyi vizet érdemes inni?

A legtöbb szakértő napi 2–2,5 liter folyadékot ajánl felnőtteknek, de ez függ a testtömegtől, az életmódtól és az időjárástól is. Sportolás, szaunázás vagy forró napok esetén ennél többre is szükség lehet.

Fontos azonban, hogy a bevitt folyadék ne cukros üdítőkből, hanem inkább tiszta vízből, cukormentes gyógyteákból és magas víztartalmú ételekből – például uborkából, görögdinnyéből vagy levesekből – származzon.

Tippek, hogy könnyebb legyen a rendszeres ivás:

Kezdd a napot vízzel! Ébredés után igyál meg egy pohár vizet – beindítja az anyagcserét.

Mindig legyen kéznél kulacs. Ha ott van előtted, ösztönösen többször kortyolsz.

Állíts be emlékeztetőt! Akár telefonos applikációval, akár post-ittel, így nem felejted el.

Tedd ízletessé! Dobd fel a vizet friss citrommal, uborkával vagy bogyós gyümölcsökkel.

Ne várd meg a szomjúságot! Ez már a szervezet vészjelzése, hogy túl későn pótolod a folyadékot.

Felfázást megelőző tippek

A vízfogyasztás mellett apró szokásokkal tovább csökkentheted a hólyaghurut kockázatát: 

   - ne tartsd vissza a vizeletet,

   - mindig öltözz az időjárásnak megfelelően (a hideg, nedves ruha felerősítheti a panaszokat),

   - figyelj a megfelelő intimhigiéniára.

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária Bt. támogatta.

Hirdetés

Az Urzinol tabletta medveszőlőlevél­kivonat-tartalmú, vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer.

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

https://www.urzinol.hu/

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.