egészségügy diagnózis orvosok megalázás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Mit körülményeskedik, a gyerek úgyis meghal pár éven belül!" Ilyen és ehhez hasonló megalázó mondatok hagyják el nap mint nap az orvosok száját éppen akkor, amikor kiderül, hogy súlyos betegségben szenvedünk és a legnagyobb szükségünk lenne a segítő kézre, a megértésre és a reményre. Mintha nem tudnák, hogy ezzel még mélyebbre taszítják az egyébként is elbizonytalanodott és törékeny embert. Orvosok a betegség szolgálatában.

Hibáztathatjuk érte a genetikát, a környezeti ártalmakat, egy szerencsétlen balesetet, a figyelmetlenségünket, pszichogén ártalmakat, a stresszt, de a rákkeltő anyagokat is. Szóval a helyzet adott, sajnos betegek lettünk. Felkeressük tehát a háziorvost a rendelőben, és várjuk a csodát. Hogy a doki pontosan képben lesz a betegségünk típusával, lefolyásával és progresszivitásával, tudja majd, milyen kezelésmódot válasszon, milyen személyre szabott gyógyszert írjon fel nekünk, és hogy pontosan tájékoztat majd az esetleges mellékhatásokról is. Ja, és hogy empatikus lesz, biztonságot ad szakértelmével és emberségével egyaránt.

Mellpalsztika - Tedd fel kérdéseidet valakinek, aki már túl van rajta!




Thinkstock
Thinkstock


A tapasztalataink azt mutatják, hogy az első kritériumoknak általában jóval többen felelnek meg, mint az utolsónak. Tisztelet a kivételnek. De ha az aktuális szakértőnk egy jól képzett, szakmai zseni, akkor sincs rá semmi garancia, hogy empatizálni is fog velünk. Sőt. Ismerősök, rokonok révén lépten-nyomon belefutunk megalázó, önbecsülést gyilkoló történetekbe. Amikor a doki félvállról löki oda a súlyos diagnózist, mosolyogva közli, hogy mostantól fogva bicegni fogunk, ironizál a könnyeink miatt, lekiabálja a fejünket, mert rákérdezünk, meddig kell majd gyógyszert szednünk, gyógyíthatatlan betegségről, halálról beszél úgy, mintha csak a napi posta került volna szóba.

Anna, 42 éves


Akkor derült ki, hogy a 3 éves kislányom gyógyíthatatlan beteg. Csak azt szerettem volna tudni, mik a kilátásai, meddig élhet a betegségével. A karomon ült, amikor az orvos rám üvöltött "Mit körülményeskedik, ha egyszer mondom, a gyerek így is - úgy is meghal pár éven belül!" Szóhoz nem jutottam a könnyeimtől.

A kérdés most nem az, miért alakul ki ez a hozzáállás. Sokkal inkább az, milyen szerepet játszik ez a negatív attitűd a mi gyógyulásunkban. Íme, 5 fontos folyamat, amit befolyásolhat az orvosok negatív hozzáállása.

Tipp! Az elbűvölő Barbra Streisand arcai. Kattints a galériáért!


1. A gyászfolyamat kimenetele



2. Reményvesztettség



Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


3. Megküzdés



Tamás, 32


Tudtam, hogy a cukorbetegségem miatt mostantól egészen más életet kell majd élnem. Utána olvastam az életmódváltásnak, és ezt szóba hoztam a dokimnak is. A válasz az volt, hogy most már hiába igyekszem, sosem gyógyulok meg. Amíg orvost nem váltottam, biztosra vettem, hogy igaza volt, felesleges bármit is tennem, hogy legyőzzem a betegségemet.

Thinkstock
Thinkstock

Tipp! Hogy kerülnek Louboutin cipői régi francia festményekre? Kattints a galériáért!






Renáta, 27 éves


Elsírtam magam, amikor a szemműtétem részleteit beszéltük meg az orvosommal. Erre ő kárörvendően nevetett egyet, és odabökte, hogy feleslegesen bőgök, az operáció kimenetelét én úgysem befolyásolhatom. Ettől a hozzáállástól totál kiborultam. Persze nem bírtam visszafogni magam, így összevesztem vele, és búcsúzóul még rácsaptam az ajtót.

5. Csalódás a hagyományos orvoslásban

A négyes pont előre is vetíti az ötös lényegét. Amikor bagatellizációval, cinizmussal, félelemkeltéssel és agresszióval találkozunk, csalódottá válunk. Hite vesztett, szomorú betegekké, akik egy, max. két darab kezelőorvos hozzáállása miatt elfordulnak a hagyományos orvoslástól. Ez az esemény azonban, hogy más következményt most ne is említsünk, akár életveszélyes lépés is lehet számunkra.

Tipp! Exkluzív képek Janicsák Veca Szuperkoncertjéről? Kattints a galériáért!



Nemcsak híresek, okosak is - Sztárok 140-es IQ feletthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111025-nemcsak-hiresek-okosak-is-sztarok-140es-iqval.htmlÍgy gyógyulunk majd a jövőben: életmódorvosláshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111026-oxygen-wellness-kozpont-eletmod-orvoslas.htmlAmikor a szilikonmell a gyomorfalig szivárog - A mellimplantátumok veszélyeihttp://www.life.hu/ujtestujelet/20111018-amikor-a-szilinkonmell-a-gyomorfalig-szivarog-a-mellimplantatumok-veszelyei.htmlA sebhelyek titka - Seal egy ritka autoimmun-betegségben szenvedhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111024-egy-ritka-autoimmunbetegseg-a-lupus.htmlA pajzsmirigybetegség 8 tünetehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111018-a-pajzsmirigy-betegseg-9-tunete.htmlA legalattomosabb daganatos betegség: a hasnyálmirigyrákhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111020-a-legalattomosabb-daganatos-betegseg-a-hasnyalmirigy-rak.htmlRádiófrekvenciás műtét: a legjobb megoldás a visszerek eltüntetésérehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111020-radiofrekvencias-mutet-a-legjobb-megoldas-a-visszerek-eluntetesere.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.