Balogh Edina Barátok közt szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szakított kedvesével a Barátok közt Nádor Kingája.

Balogh Edina és kedvese, a Magyar Villamos Művek egykori vezére, Mártha Imre hét hónap után döntöttek a különválás mellett. Fél éve még mindketten örömmámorban úsztak, mára azonban a heves érzelmek tovatűntek. A pár korábban minden szabadidejét együtt töltötte, már a kapcsolat elején megismerték egymás szüleit, hiszen hosszú távra terveztek. Ennek ellenére eljegyzés nem történt.

rtlklub.sajtoklub.tv/Klinszky Gábor
rtlklub.sajtoklub.tv/Klinszky Gábor

"Nem arról van szó, hogy valamelyikünk elhagyta volna a másikat. Csupán észrevettük azt, hogy a kapcsolatunk eljutott egy olyan pontra, ahol már tennünk kell valamit. Az utóbbi időben ugyanis nagyon eltávolodtunk egymástól, ennek köszönhetően pedig a kapcsolat is ellaposodott, ezért döntöttünk úgy, hogy különválunk" - mondta a Blikknek Balogh Edina.

A Mátyás király tér szépsége azt is elárulta, hogy bár szakítottak, még nem hűltek ki köztük az érzelmek. "Pár hete döbbentünk rá erre, mindketten éreztük már egy ideje, hogy valami nem stimmel kettőnk között. Mi nagyon intenzíven éltük meg ezt a kapcsolatot, minden szabad percünkben együtt voltunk, az utóbbi időben viszont ez már hiányzott. Nem feltétlenül gondolom azt, hogy végleg lezártunk volna mindent, hiszen a szeretet még megmaradt kettőnk között" - vallotta Edina.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.