Hőstett! Alig volt több fél kilónál – mégis megmentették a baba életét

Forrás: Thinkstock -
mentő baba koraszülött köldökzsinór veszélyeztetett terhesség inkubátor Dabas kórház görcs hőstett kismama magzat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A dabasi alapítványi mentőorvosok elképesztő hőstettet hajtottak végre, amikor megmentették a koraszülött Vivien és édesanyja életét.

A kislány a 26. héten jött világra, mindössze 680 grammal. Az anyuka Benyik Brigitta végig veszélyeztetett terhes volt, rendszeresen járt nőgyógyászhoz.

„Múlt hét szombat reggel kimentem a fürdőszobába. Éreztem egy kis görcsöt, majd megindult a szülés. Rögtön mondtam a páromnak, induljunk! Gergő hívta a mentőket. Ekkor már kint volt a köldökzsinór” – mesélte a Borsnak az édesanya, akinek korábban már született két gyereke.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A helyszínre az alapítványi dabasi mentőorvosi-mentőtiszti kocsi egysége és az örkényi mentők érkeztek elsőként. A kismama elmondása szerint a mentőtiszt végig fogta a köldökzsinórt, hogy ne törjön meg. A budapesti Jahn Ferenc kórházban pedig már bemosakodva várták Brigittáéket az orvosok – írja a lap.

„Még a helyszínről értesítettük a kórházat a mentőszolgálat központi irányításán keresztül, ahonnan átgondolt és gondos szervezéssel értesítették a koraszülöttmentőt, és a műtőt előkészítették. Megérkezésünkkor teljes felkészültséggel vártak minket, több mint tíz szakember állt készen a kismama és a kis magzata fogadására” – mondta a lapnak Zebegnyei Károly, a dabasi alapítványi mentőkocsi egységvezetője. A műtőben sürgősségi császármetszést hajtottak végre.

„Felsírt, ami, azt mondják, nagyon ritka ilyen koraszülésnél. 25 hetes és egynapos volt a vizsgálatok szerint. 680 grammal és 30 centivel jött a világra. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített. A mentősök például azt mondták: addig el sem mennek, amíg nem lesz kint a pici” – mondta az édesanya, akit tegnap kiengedtek a kórházból, a pici azonban november közepéig inkubátorban marad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.