Elképesztő! Pénzért lökte feleségét a szakadékba egy férfi

Forrás: Thinkstock -
gyilkosság feleség szakadék pénz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sétálás közben szakadékba lökte feleségét egy férfi. Kiderült, mindezt az asszony életbiztosításáért tette, ő volt ugyanis a kedvezményezettje.

A Rocky Mountain Nemzeti Parkban sétálgatott Harald Henthorn és neje, Toni, akit a fétfi lelökött egy szikláról. A nő 40 métert zuhant, nem élte túl.

Hétfőn kimondták Henthorn bűnösségét, egyelőre nem határozták meg, mennyi időt kell börtönben töltenie, de akár életfogytiglanra is számíthat.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A férfinél egy térképet is találtak a rendőrök, amelyen iksszel volt bejelölve az a szikla, amelyről a nő lezuhant, így szinte biztos, hogy előre eltervezett volt a gyilkosság. A férfi nem tett vallomást, az ügyész szerint azonban felesége 1 milliárd 240 millió forintos életbiztosításáért gyilkolt. Henthorn első felesége is különös körülmények között vesztette életét, most azt az esetet is újra megvizsgálja a rendőrség.

Idén többen haltak meg szelfizés közben, mint cápatámadásbanhttp://www.life.hu/news/20150923-tobben-haltak-meg-szelfi-miatt-mint-capatamadasban-2015ben.htmlTöbben vesztették életüket idén szelfizés közben, mint cápatámadásban: 12 embernek okozta halálát az önfotózás, míg csupán nyolc embert marcangolt halálra a tengeri ragadozó a Mashable amerikai hírportál összesítése szerint. NewsThinkstockDráma a Maradj talpon! forgatásán: Meghalt egy néző Gundel Takács műsorábanhttp://www.life.hu/news/20150922-drama-a-maradj-talpon-forgatasan-meghalt-egy-nezo-gundel-takacs-musoraban.htmlSem az ügyeletes orvos, sem a helyszínre érkező mentőhelikopter személyzete nem tudta megmenteni a Maradj talpon! nézőjét.News--Holtan találták az eltűnt békéscsabai fiúthttp://www.life.hu/news/20150922-a-20-eves-bekescsabai-sz-martont-2-hettel-eltunese-utan-holtan-talaltak-meg.html2 héttel eltűnése után megtalálták Sz. Márton holttestét. Az egyetemista fiú az eddigi hírek szerint valószínűleg Pécsre indult Budapestről, halálának oka egyelőre nem ismert. News--Viharos napok jönnek a héten - Készülj fel!http://www.life.hu/news/20150922-az-idojaras-elorejelzes-szerint-csutortoktol-erkeznek-a-viharok.htmlÉrdemes kihasználni a szerdáig tartó jó időt, mert csütörtöktől már jóval több záporban és zivatarban lehet részünk. NewsThinkstockTeljes földfogyatkozás a Holdról - Nem mindennapi felvételhttp://www.life.hu/news/20150921-a-teljes-holdfogyatkozas-igy-festene-a-holdrol-igy-festene.htmlA NASA különleges animációval szemlélteti, hogyan nézne ki, ha a Holdról néznénk végig, ahogyan a Föld teljesen eltakarja a Napot. NewsOrigoItt van az ősz, itt van újra: napos, de hűvös időre számíthatunkhttp://www.life.hu/news/20150921-az-idojaras-jelentes-szerint-huvos-es-oszies-ido-varhato-a-het-elso-feleben.htmlHétfőn és kedden 23 és 24 fokos csúcshőmérsékletet mérhetünk, szerdán azonban egy kicsit még visszaköszön ránk a nyár.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.