Hungary's Got Talent barátnő kolin zsűri linczényi márkó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hungary's Got Talent zsűritagja eddig féltve őrizte csoda szép barátnője inkognitóját, ám most egy sajtóeseményen együtt jelentek meg.

Pár napja a Madách téren hazánk legdivatosabb hírességei mutatták meg „Bringával a kifutón”, hogy a környezettudatosság és a stílus tökéletes egységet alkot. A bringázó hírességek között kiszúrtuk Linczényi Márkót, aki gyönyörű barátnőjét is magával hozta.

Forrás: redlemon

„Sok éve bicajozom, és ahová csak tudok a városban, biciklivel közlekedem, ezért nem volt kérdés számomra, hogy felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy milyen környezettudatos közlekedési eszköz a két keréken suhanás.

Az, hogy a barátnőm is velem jött, az ő döntése volt.

Mivel nemrég lett egy gyönyörű biciklije, szeretett volna vele átgördülni a vörös szőnyegen, én meg legalább két gyönyörű bringával érkezhettem” – mosolygott Márkó, aki még annyit árult el kapcsolatáról, hogy nem most kezdtek el járni, és nagyon jól tekernek együtt.

Forrás: Life.hu

A Got Talent zsűritagját arról is faggattam, az X-Faktorban vállalta-e volna mentor szerepet?

„Mivel a Talent és Faktor két teljesen különböző brand, nem nagyon szeretik a műsor készítői összemosni a hozzájuk kapcsolódó arcokat. Most nem is számítottak rám, nem volt róla szó, de ez nem baj, mert így meg tudom őrizni a függetlenségemet. Két műsor egymás után már sok lett volna. Akkor már csak a televízió töltené ki az életem. Most végre befejezhetem a második Kolin-lemezem, és alkotóművészként tevékenykedhetem” – magyarázta az énekes.

ByeAlex: „Volt, akitől bekakáltunk”http://www.life.hu/sztarok/20160621-az-rtl-klub-xfaktor-mentorait-toth-gabit-byealexet-gaspar-lacit-es-puskas-petit-kerdeztuk-az-elso.htmlAz X-Faktor 2016-os évadának válogatója már ezerrel dübörög, így adott volt, hogy a mentorokat kérdezzük az első benyomásokról. TV + Sztárok--Szentesi Éva: „Feladtam volna, ha tudom, egy hónapom van hátra”http://www.life.hu/sztarok/20160620-szentesi-eva-iro-a-mehnyakrakbol-meggyogyult-de-feladta-volna-ha-tudja-egy-honapot-adtak-neki.htmlEgy hamvaiból feléledt főnixlánnyal beszélgettem, aki szó szerint a halál karmai közül tépte ki magát, és édesanyja segítségével legyőzte a méhnyakrákot. TV + Sztárok--Katie Holmes az oltár előtt: nézd meg menyasszonyi ruhában!http://www.life.hu/sztarok/20160621-katie-holmes-tom-cruise-exe-eskuvoi-jelenetet-forgat.htmlTom Cruise exfelesége ismét Jackie Kennedy bőrébe bújik. TV + Sztárok--Botrány! Gáspár Győzőt felpofozták a bíróságon http://www.life.hu/sztarok/20160621-gaspar-gyozo-birosagon-felpofoztak-pert-nyert-csaladi-baratjaval-szemben.htmlA showman kínos helyzetbe került a tárgyalás végén. Bár a bíróság neki adott igazat, a másik fél nem fogadta örömmel az ítéletet. TV + Sztárok--Erőszakos és pornográf képeket gyűjthetett Michael Jackson (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160621-michael-jackson-popsztarrol-remiszto-dolgok-derultek-ki.htmlSokkoló dolgok derültek ki a popikonról. TV + Sztárok--Cinthya Dictator lakását saját hányása díszíti (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160621-cinthya-dictator-lakasat-sajat-hanyasanak-fotoja-disziti.htmlPortréfilmjében vall a fotós arról, hogy az első tervezési feladata volt a legmeghatározóbb az életében. Próbálta letisztítani azt a giccset, ami egyébként fontos szerepet tölt be az életébe, így született meg a saját hányásáról készített fotója. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.