5 éves kislányt mentettek meg egy emberrablótól

Forrás: Google Maps -
terror kisgyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sikoltozó édesanyára lett figyelmes a tömeg: elraboltak egy ötéves kislányt. 

Manchester egyik népszerű üzlete, a Primark előtt lettek figyelmesek a járókelők egy nőre, aki félelmek közepette sikítozott, mert eltűnt a kislánya. Állítása szerint egy férfi elrabolta, és éppen most sétál el vele a Market Street-en.

A Primark előtt történt a hihetetlen eset Forrás: Google Maps

A szemtanúk is látták a férfit és a gyereket, ezért nem sokat haboztak:

együttes erővel elkapták a gazembert

és feltartóztatták, hogy ne tudjon menekülni.

Kihívták a rendőrséget, és az érkezésig nem vették le a szemüket az elkövetőről, nehogy nyoma vesszen. Végül sikerült letartóztatni az 53 éves tettest, akit miutá elfogtak, kihallgattak, majd eljárást indítottak ellene.

"A férfi próbálta elrabolni a kislányt az édesanyjától, de a nő félelmében sikítozni kezdett, hogy éppen rabolják a gyermekét" - írta meg a Mirror.

A legrejtélyesebb eltűnések (+18)

Rejtélyesen eltűntek, és azóta sem kerültek elő. Tragikus esetek, amelyek nemcsak az eltűnt gyerekek családját, hanem a közvéleményt is megrázták. Az alábbiakban öt olyan felkavaró gyermekeltűnési ügyet mutatunk be, amit a mai napig nem tudtak megoldani. Vajon mi történhetett velük?

Feladta magát a kutyákkal fajtalankodó férfihttp://www.life.hu/news/20170727-feladta-magat-a-kutyakkal-szexelo-ferfi.htmlFeladta magát a férfi, aki kutyákkal közösült egy Vas megyei állatotthonban. NewsThinkstockHétvégére itt a jó időhttp://www.life.hu/news/20170728-hetvegere-itt-a-joido-idojaras.htmlKevesebb eső, sok napsütés lesz a következő napokban. NewsThinkstockNemtelennek nevelik a gyerekeket egy óvodában- Videó!http://www.life.hu/news/20170727-nemtelen-gyerekeket-nevelnek-video.htmlEbben az intézményben nemtelen gyerekeket nevelnek... NewsOrigoLeszakadt egy tető Budapesten, a XIII. kerületbenhttp://www.life.hu/news/20170727-leszakadt-egy-teto-budapesten-a-xiii-keruletben.htmlLeszakadt Budapesten a XIII. kerületben egy ház teteje. Állítólag sok a sérült, a romok alatt is lehetnek még. NewsOrigoHalálos baleset történt egy vidámparkban : Videó!http://www.life.hu/news/20170727-halalos-baleset-tortent-egy-vidam-parkban.htmlSzörnyű baleset történt nemrég Ohióban, videó is készült a vidámparki tragédiáról. NewsOrigoHorvátországban esik a hó: Videó! http://www.life.hu/news/20170727-horvatorszagban-hullani-kezdett-a-ho.htmlAzt hittük, annál durvább már nem lehet, hogy áprilisban Budapesten esett a hó. Pedig de... NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.