Stohl András bevallotta: szinte soha nem alszik

Fotó: Hirling Bálint - Origo -
Stohl András alvás alváshiány munkamánia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres színész kemény tempót diktál magának: egész élete a munkáról szól, sem pihenni, sem aludni nem hagyja magát. 

Mivel sorozatban, rádióban és színházban is szerepel, kénytelen háromfelé szakadni, hogy minden munkáját elláthassa. Ennek viszont az az ára, hogy a sztár szinte sohasem pihen. Ám a túlhajszoltságból könnyen baj lehet.

"Ötkor kelek, 6–10-ig rádiózom, fél 11-től 3-ig próbálom Alföldi Róbert rendezésében a Hegedűs a háztetőnt, és délután 4-től hajnali 4-ig forgatom a Válótársakat. Forgatási szünetben szoktam aludni" - mesélte a színész.

Stohl András, a Pappa Pia című film forgatásán Fotó: Hirling Bálint - Origo

Azt nyilván András is tudja, hogy hosszútávon ezt nem lehet csinálni, de bevallotta: nincs abban a helyzetben, hogy a jó felkérésekre nemet mondjon. Sőt, szerinte ez a legtöbb magyar színészre igaz.

(...)"Most a munka teszi ki a napjaimat, egy szigorú rendszerben élek.(...) Ez egyfelől tudatos döntés eredménye is, másrészt egy színész ma Magyarországon nem mondhatja a munkára azt, hogy nem vállalja. De jó lenne végre azt elérni, hogy legalább a hétvégéim szabadok legyenek, de erre most még nincs lehetőségem. A Vígszínháznál a szerződésem miatti kötelezettségektől ugyan sikerült megválnom, de végül ott is lesz az évadban több új bemutatóm" - írta meg a Bors.

Ám ennek ellenére nem félti magát, ugyanis véleménye szerint egy olyan jól összerakott rendszerben él, ami lehetővé teszi, hogy ezt akár hosszabb távon is csinálni tudja.

Ezért a lányért hagyta el a családját Stohl András

Már nem bujkál a nyilvánosság elől Stohl András és fiatal kedvese. Ezúttal a Bors munkatársa kapta lencsevégre őket, ám nyilatkozni nem akartak a kapcsolatukról. Közös fotó is készült róluk, a cikket itt tudod tovább olvasni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.