Állítják, ez a lány Caitlyn Jenner barátnője: Fotó!

Forrás: AFP/Kevin Winter -
párkapcsolat szerelem Caitlyn Jenner transzneműség nemátalakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindenki biztos benne, hogy Caitlyn és Sophia egy pár, de a híresség továbbra is tagadja, hogy komolyabban köze lenne a szőke szépséghez. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, a Kardashian-Jenner família feje, Bruce Jenner 65 évesen döntött: a tízpróbás olimpikon nővé változtatta magát. Szerencsére minden segítséget megkapott a dologhoz, ugyanis még a saját édesanyja is támogatta a döntésében.

Caitlyn Jenner állítja, nem akar semmit a 21 éves Sophiától Forrás: AFP/Kevin Winter

Az azóta már Caitlyn Jennerként élő híresség teljesen átváltozott, de természetesen, sosem lehet elég tökéletes az eredmény, ezért idén februárban még egy mellnagyobbító beavatkozásnak vetette alá magát.

Most pedig az a hír járja, hogy egy 21 éves szőkeséggel, Sophia Hutchinssal ápol közelebbi viszonyt. Egyre több helyen jelennek meg együtt, és láthatóan nagyon jól érzik magukat egymás társaságban, de Caitlyn egy interjúban nemrég leszögezte: az ő kapcsolatuk kizárólag barátság. - írta meg a PinkNews.

Állítólag Sophia is transznemű, aki kifejezetten példaképként tekint Jennerre, és sok erőt adott neki ahhoz, hogy végigcsinálja a maga átalakító műtétsorozatát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.