Különös dolog jelent meg az égbolton szilveszterkor: többen is azt hitték, hogy ufót láttak. 

Több száz ember jelentette azt a különleges, zölden világító tárgyat, ami megjelent a sötét égbolton az Egyesült Királyságban. A furcsa jelenséget Skóciától egészen Dél-Angliáig lehetett látni. Persze a szilveszteri alkoholfogyasztásnak köszönhetően már sokan azt állították, hogy a zölden izzó ufó belecsapódott a Földbe, ám ez természetesen nem igaz. 

Ritkán látni zöld meteort, ezért lett ekkora felhajtás körülötteForrás: Wikipedia/Asim Patel

Később a helyi meteorológiai szolgálat is reagált az eseményekre és kiderült: egy nagyobb méretű tűzgolyó/meteor volt látható az égbolton, amely a szokásosnál kissé közelebb merészkedett a Földhöz. 

Ritkán látni ilyet élőben, hiszen a legtöbb égitest nem zöld színű. Videó is készült róla, amit itt tudsz megtekinteni

Megszólalt a pilóta, aki a furcsa repülő objektumot üldözte
Nemrég került fel a BCC oldalára egy felvétel, amelyben egy amerikai vadászgép üldöz egy ismeretlen repülő tárgyat. A videó a repülő pilótafülkéjéből készült még 2004-ben, San Diego közelében, és mint kiderült, a Pentagon egészen eddig nem hozta nyilvánosságra. Most megszólalt a pilóta.