A 14 hetes terhes édesanya babája halva született a mosdóban, mielőtt eltávolíthatták volna a vécéből a magzatot, egy takarítónő véletlenül lehúzta.

Egy japán kórházban történt a döbbenetes eset, az intézmény nem győz bocsánatot kérni a gyászoló anyától. A nő 14 hetes terhes volt, és azért ment be a kórházba, mert erősen vérezni kezdett. Az orvosok megvizsgálták, és azt a szomorú hírt közölték a 36 éves nővel, hogy a babának nincs szívhangja. A nő megműtésére készültek, de az anya még előtte elment a mosdóba, ahol a jelentések szerint megszülte a magzatát.

Az anya vigasztalhatatlan - Képünk illusztrációForrás: Shutterstock

A nővérek egy szobába kísérték ezek után az anyát, de még mielőtt eltávolították volna a halott magzatot a mosdóból, egy takarítónő lehúzta a vécét.  Az anya az öblítés hangjára sikoltozni kezdett, és a férj szerint azóta is sírásban tör ki, ha meghallja ezt a hangot. A szülők ugyanis abban reménykedtek, hogy elnevezhetik és méltóképpen elbúcsúzhatnak majd a babájuktól, akit elveszítettek. Így viszont nincs rá esélyük. A férj elmondása szerint egy üres urnához imádkoznak, a kórház pedig levélben kért bocsánatot tőlük a történtek miatt – írja a Daily Mail.