Aureliót legjobb barátja juttathatja rács mögé: ellene vallott az előkészítő tárgyaláson

Forrás: TV2 -
rács mögött börtön vallomás Aurelio Caversaccio
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Aurelio ellen vádat emeltek emberrablás miatt, az egykori valóságsow-győztes akár két évre is rács mögé kerülhet.

Mint ismeretes, 2017 őszén Aurelio a barátaival állítólag elrabolt egy férfit, aki lopott tőle 200 ezer forintot. A celeb akár két év börtönt is kaphat, ha az ügyészség bűnösnek találja az emberrablás ügyében. Bár Aurelio tagadja a vádakat, egyre nagyobb bajban van, ugyanis a legutóbbi tárgyaláson gyerekkori legjobb barátja is ellene vallott. Az egykori VV-győztes teljesen összeomlott a bíró előtt.

Aurelio sírva fakadt a bíróságon Forrás: TV2

„Tizenöt éves korunk óta elválaszthatatlanok voltunk, és most elárult a legjobb barátom. Kétszer tett vallomást a rendőrségen, de akkor még az igazat mondta. Az előkészítő ülésen derült ki, hogy ellenem vall. Azt hittem, rosszul hallok, nem akartam elhinni. Előtte még beszélgettünk a folyosón, de nem mondott semmit. Ekkora árulást meg sosem éltem át, nem is értem, miért tette, ki beszélte rá erre?”mesélte megtörten a Blikknek Aurelio.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.