Nem volt jó ötlet! Sajtreszelővel távolította el tetoválását ez a fiatal férfi

sajtreszelő tetoválás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy fiatal argentin srác igencsak durva dologra szánta rá magát: saját maga távolította el az egy héttel korábban elkészült tetoválást. A művelethez egy sajtreszelőt hívott segítségül.

Nem próbálkozott drága lézeres kezelésekkel, inkább saját maga, házi barkács eszközökkel tüntette el az egy hete elkészült tetoválását. Az argentin fiú szerint a fájdalom szinte elviselhetetlen volt, és a seb nagyon durván vérzett. Az eset egyébként két évvel ezelőtt történt, a fiú barátja azonban most posztolta ki az akkoriban készült képeket.

Ekkor 19 éves volt a tetoválását hamar megbánó fiú, aki a reptéri rendőrséghez akart akkoriban munkára jelentkezni, és félt, hogy esélye sem lesz a látható helyen lévő tetoválással. Ezért vette kezébe a dolgot, és sajtreszelővel ugrott neki. Szerencsére legalább fertőtlenítette és kezelte a sebet, ami nélkül nagyon durva fertőzést kaphatott volna el. Tetanuszra így is szüksége volt, miután az eset miatt lesokkolt családja kórházba vitte a fiút. A srác egyébként végül nem jelentekezett az állásra, és megkérdezettek szerint nem is lett volna kizáró ok a tetoválás. Az argentin fiú sebe azóta szerencsére szépen begyógyult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.