Újabb részletek derültek ki VV Fanni meggyilkolásával kapcsolatban

Forrás: Facebook -
gyilkosság Novozánszki Fanni VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2017. november 20-án tűnt el a VV Fanni néven ismert Novozánszki Fanni. Meggyilkolásával B. Lászlót gyanúsítják, a lány holtteste a mai napig nem került elő. Most úgy tűnik, bűnügyi szakértők segítségével oldódik meg VV Fanni rejtélyes meggyilkolási ügye. 

A Lokál információi szerint B. László tökéletesnek tűnő tervébe hiba csúszott, ugyanis lebecsülte a mikroszkópok mögött ülő szakembereket. A nyomszakértők által vizsgált tárgyak alapján kijelenthető, hogy B. László annyira figyelt a részletekre, hogy többször váltott kesztyűt, miközben a bűncselekményt elkövette, és takarított is, de nem elég alaposan - írja a lap.

Forrás: Facebook/Origo

Azt már tudni lehet, hogy a férfi két autót is használt az elkövetéshez. Az egyik autóban megtalált kötélen, az előkerült kesztyűkön és a csomagtartókban vérnyomokat, illetve Fanni pulóverének mikroszálait is megtalálták. A férfi egyik cipőjéről vett mintán pedig olyan homokot találtak, ami egy dunai kompkikötő talajmintáival összevetve azonosságot mutatott. Sőt, az interneten a „vízi hulla" kifejezésre is rákeresett. Tehát a jelek szerint B. László a Dunában rejtette el a lány holttestét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.