A Szent István Bazilika káplánja beszélt a halottak napjáról

Forrás: MTI/Jászai Csaba -
mise mindenszentek Szent István Bazilika halottak napja egyház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindenszentek ünnepe a 4. századra vezethető vissza, és ehhez kötődik - a jóval későbbi eredetű - halottak napja is - mondta a Szent István Bazilika káplánja pénteken az M1 aktuális csatornán.

Mindenszentek napjáról Fehér Zoltán azt mondta: az egyház szenteket kanonizált és a kalendáriumban ünnepnapot jelölt ki nekik, de nagyon sok olyan embert, aki Krisztus tanítása szerint erényesen élt, nem kanonizáltak, őket ünnepli az egyház november 1-jén – írja az MTI.

Fehér Zoltán a Szent István Bazilikában mondott beszédet Forrás: MTI/Jászai Csaba

Hozzátette továbbá, hogy a halottak napján, november 2-án minden egyes elhunyt lélekről megemlékezik az egyház, nemcsak azokról, akik erényesen éltek, hanem azokról is, akik még a megtisztulás állapotában vannak, azért, hogy "méltón léphessenek be Isten országába".

A mindenszentek napi liturgiában a hívők a szentmise végén, a 10. századból származtatható lucernárium elnevezésű szertartáson minden halottra emlékeznek.

Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.