Kiderült: ezért távozott borús arccal a pályáról Cristiano Ronaldo

csere Cristiano Ronaldo
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Juventus-AC Milan mérkőzés 55. percében a vezetőedző, Maurizio Sarri lecserélte Cristiano Ronaldot, aki borús arccal vonult le a pályáról. A futballista pár szót intézett a cserepadhoz, majd kivonult a stadionból. 

Cristiano Ronaldo nem viseli jól, ha lecserélik, pedig Maurizio Sarri a héten már másodszor intette le a pályáról a világklasszis focistát, aki mindkét alkalommal láthatóan ingerült is volt. A vasárnapi mérkőzésen egyszerűen elsétált a cserepad mellett néhány szó kíséretében, pár perccel a mérkőzés lefújása előtt pedig el is hagyta az arénát.

Cristiano Ronaldo 54 percet kapott a Milan elleni rangadón Forrás: AFP/Marco Bertorello

A vezetőedző, Maurizio Sarri azonban kifejtette, egyáltalán nem zavarja Ronaldo viselkedése. "Köszönet jár neki, hogy egyáltalán rendelkezésre áll, pedig nincs kiváló erőnléti állapotban. Úgy gondoltam, jobb ha lecserélem, mert úgy tűnt, nincs teljesen jól. De mindent elkövetett azért, hogy készen álljon a játékra" - fogalmazott Sarri, aki szerint tisztelet illeti azokat, akik mindent elkövetnek azért, hogy a legjobb formájukat hozzák. "Öt perc harag nálam belefér. Az is öröm egy edző számára, ha valaki dühös, amikor lejön a pályáról. Az ellenkezője jobban nyugtalanítana" - tette hozzá a vezetőedző.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.