80 óra után mentették ki a bányába szorult munkásokat: öt ember meghalt

Forrás: Shutterstock -
halál munkás bánya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenhárom vájárt mentettek ki élve egy kínai szénbányából nyolcvan órával az után, hogy a betörő víz elzárta őket a külvilágtól.

Szecsuan tartomány egyik szénbányáját szombaton öntötte el a víz, öt ember meghalt, és 13 sorsáról keddig nem lehetett tudni semmit. A Hszinhua hírügynökség ismertetése szerint tizenhárom mentőcsapat,

összesen 251 ember kutatott az eltűntek után.

Végül szerdán az eltűntek egyikének sikerült kivergődnie a bánya egyik, 313 méter mélyen lévő járatába, ahol összefutott a mentőegységekkel, és megmutatta, hol vannak a többiek. Öt óra alatt mindnyájukat sikerült kimenteni.

A bányászok több mint nyolcvan órát - körülbelül három és fél napot - töltöttek a föld mélyén, de mivel a vízbetörés miatt megszakadt velük a kapcsolat, nem lehetett pontosan meghatározni a hollétüket az alagútrendszerben.

A bányászok több mint nyolcvan órát - körülbelül három és fél napot - töltöttek a föld mélyén (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Szakértők szerint csodával határos a bányászok megmenekülése,

ugyanis a baleset mintegy tíz kilométerre történt a bánya bejáratától. A mentőalakulatoknak mintegy két órán át kellett gyalogolniuk, hogy elérjék a tárnában rekedteket. A kedvezőtlen hidrogeológiai körülmények nehezítették a dolgukat, ráadásul a vízbetörés következtében megrongálódott a bányában kiépített elektromos és távközlési hálózat, és mivel a szellőzőrendszer sem működött, fennállt a gázszivárgás veszélye. A mentőknek húsz kilogrammnyi felszerelést kellett magukkal cipelniük a tárnában, néhol derékig érő vízben. Végül a tárna mélyében lévő acélcsőt kopogtatva tudatták a fent lévőkkel, hogy megtalálták az eltűnt bányászokat.

Közben sújtólégrobbanás történt kedden egy másik szénbányában, a Szecsuannal határos Kujcsou tartományban. A helyi hatóságok szerdán közölték, hogy a gázrobbanásban 16 ember meghalt, és hetet sikerült élve kimenteni - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.